MTI • 2025. április 20. 20:02
Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 2,49 százalékos, 2114,54 pontos emelkedéssel 87 062,04 ponton zárt csütörtökön, a hét utolsó kereskedési napján.
A vezető részvények erősödtek, az összforgalom heti összevetésben 168,9 milliárd forintról 46,1 milliárd forintra csökkent. A visszaesést részben az magyarázza, hogy a húsvét miatt ezen a héten csak 4 kereskedési napot tartott a BÉT.
A BUX a kedvező nemzetközi hangulat hatására emelkedéssel kezdte a hetet, a befektetők a vámháború enyhülésében bíztak. A hét közepére felülkerekedtek a piaci félelmek a bizonytalan helyzet miatt, így a magyar részvényindex is csökkenéssel zárt szerdán, és csütörtökön sem fordult pozitívba, bár jóval kisebb mértékben esett, mint a meghatározó európai tőzsdék indexei.
Az Equilor Befektetési Zrt. összefoglalója a tőzsdét befolyásoló események közül az S&P értékelését emelte ki, amely szerint Magyarország közelebb került a befektetésre nem ajánlott szinthez. A piacok kedvezőtlen jelzésként értékelhetik azt is, hogy a hitelminősítő a növekedési előrejelzéseket ugyancsak rontotta. Az OTP-t közben felminősítették, és céláremelés is érkezett a papírjaira, a Mol célárfolyamát viszont csökkentette egy nemzetközi pénzügyi szolgáltató.
A héten a legnagyobb mértékben, 4,99 százalékkal, 1160 forinttal az OTP erősödött. Részvényei 24 400 forinton zártak, összforgalmuk meghaladta a 31,3 milliárd forintot.
A Magyar Telekom árfolyama a csütörtöki záráskor a múlt péntekihez képest 1,89 százalékkal, 30 forinttal emelkedve 1620 forintra nőtt, több mint 2,83 milliárd forintos forgalomban.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A Mol-papírok 0,56 százalékkal, 16 forinttal drágultak, így a hét végére elérték 2856 forintot, összforgalmuk pedig az 5,7 milliárd forintot.
A Richter 0,39 százalékkal, 40 forinttal 10 280 forintra erősödött, heti forgalma megközelítette a 4 milliárd forintot. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 0,55 százalékos, 46,19 pontos csökkenléssel 8322,84 ponton zárta a hetet.