Megint zuhan a magyar tőzsde: nem zárták jól a hetet a részvények

MTI2024. március 22. 18:03

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 604,51 pontos, 0,92 százalékos csökkenéssel, 65 236,93 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 9,3 milliárd forint volt, a vezető részvények mindegyike gyengült az előző napi záróárhoz képest. Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: alacsony forgalom mellett, vállalati hírek nélkül estek az árfolyamok a pesti börzén az európai indexeknél nagyobb mértékben. A Mol kivételével a vezető részvények 1 százalékot meghaladó veszteséggel zárták a hét utolsó kereskedési napját.

A Mol 8 forinttal, 0,27 százalékkal 2932 forintra csökkent, 1,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 195 forinttal, 1,13 százalékkal 17 000 forintra esett, forgalmuk 4,1 milliárd forintot tett ki

A Magyar Telekom árfolyama 11 forinttal, 1,22 százalékkal 890 forintra gyengült, forgalma 185,6 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 130 forinttal, 1,39 százalékkal 9200 forintra csökkent, a részvények forgalma 3,2 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 5909,05 ponton zárt pénteken, ez 9,79 pontos, 0,17 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Címkék:
forint, magyar, részvény, részvények, részvénypiac, részvényindex, részvényárfolyam, részvény vásárlás, részvény árfolyamok, részvényárfolyamok,