Kezdhetünk bizakodni: lassan kilábal a gödörből Németország?

Pénzcentrum2024. február 9. 18:31

A legfrissebb és egyben végleges adatok szerint az infláció a tavaly decemberi 3,7 százalék után januárban 2,9 százalékra csökkent Németországban.

Németországban 2,5 éves mélypontra csökkent az éves infláció januárban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken ismertetett végleges adatai szerint. 

A friss statisztika szerint az infláció a tavaly decemberi 3,7 százalék után januárban 2,9 százalékra csökkent, ami a legalacsonyabb éves ütem 2021. júniusi óta, amikor 2,3 százalék volt a fogyasztói árak éves emelkedésének mértéke.

  • Az előző havihoz képest a fogyasztói árindex 0,2 százalékkal csökkent, miután decemberben 0,2 százalékos volt a havi áremelkedés.
  • Az energiaárak januárban 2,8 százalékkal csökkentek éves bázison, az élelmiszerek áremelkedési üteme pedig 3,8 százalékra lassult januárban a decemberi 4,6 százalékos növekedés után.
  • Élelmiszer- és energiaárak nélkül a fogyasztói árak (maginfláció) januárban 3,4 százalékkal emelkedtek éves bázison. Decemberben 3,5 százalék volt az ütem.

Az uniós összehasonlítási célokra kalkulált harmonizált fogyasztói árindex (HICP) januárban 3,1 százalékkal emelkedett éves bázison, miután decemberben 3,8 százalék volt az éves harmonizált árindex. Havi szinten a HICP 0,2 százalék csökkenést jelzett a decemberi 0,2 százalék növekedés után.

Címkék:
árak, infláció, gazdaság, fogyasztás, statisztika, német, árindex,