Indulhat a roham a hazai benzinkutakhoz: olyat hoz az év vége, amit csak a benzinárstopnál láthattunk?

Reichenberger Dániel2023. december 8. 16:08

Mint korábban mi is beszámoltunk róla, január elsejétől jelentős, átlagosan 41 forintos emelkedés jön a hazai benzinkutakon a jövedéki adó bevezetése miatt. Virovácz Péter szerint fél százalékkal is nagyobb lehet emiatt az egész éves infláció, Trippon Mariann ugyanakkor sorokra is számít a kutaknál az ünnepek között - bár igaz, nem elsősorban a januári drágulás miatt. Hogy áll most a benzin ára és az éves infláció, vagyis milyen változást hoz majd az, hogy a nafta drágulni fog?

A járműüzemanyagok ára 3,6%-kal csökkent az előző hónaphoz képest októberben, az előző év azonos időszakához képest azonban jelentősen, 25,4 százalékkal nőtt - ez derült ki ma reggel a KSH legfrissebb inflációs jelentéséből, melyről lapunk is részletesen beszámolt. Bár a benzin ára most több tényezőnek köszönhetően viszonylag elviselhető mértékű, erre az alacsony árra januártól egy jelentősen megemelt jövedéki adót tesznek majd rá, így várhatóan több mint negyven forinttal nő majd literenként a benzin és a gázolaj ára is.

Mindez pedig olyan mértékű áremelkedést jelent, amely a 2024-es éves inflációt is jelentősen befolyásolhatja, a járműüzemanyagok ára ugyanis jelentős tételként szerepel az inflációs kosárban. Elemzőket kérdeztünk arról, pontosan mennyi az annyi, és hogy szerintük kevesebbet tankolnak-e majd a magyarok januártól?

2023-ban az éves infláció mértéke várhatóan 16,5-18,5 százalékos lesz, jelenleg ez a várakozása a Magyar Nemzeti Banknak. Ha valóban ez a forgatókönyv következik be, az már önmagában azt jelenti, hogy az éves áremelkedés az egész esztendőt nézve magasabb lesz a tavalyinál: akkor 14,5 százalék volt az éves áremelkedés üteme.

Loading...

Megdobhatja az inflációt

Azzal azonban, hogy a havi inflációs adatok egyre kedvezőbbek, például sokkal hamarabb sikerült elérni a kormány által már jó ideje hangoztatott egyszámjegyű inflációt, a jövő évre vonatkoztatott adat, ha minden igaz, jóval kedvezőbb lesz. Az MNB jelenlegi várakozásai szerint 2024-ben 4 és 6 százalék közötti lesz az éves infláció.

Csakhogy mindeközben valóban meglépi a kormány, amit hónapokkal korábban már belengettek: követve az uniós irányelveket, januártól növekszik majd a benzin jövedéki adója, mégpedig elég jelentős mértékben. 2024. január 1-től a benzin esetében 152,55 Ft (ha a Brent 50 dollárnál olcsóbb, akkor 157,55 Ft) a gázolajnál pedig 142,9 Ft (ha a Brent 50 dollárnál olcsóbb, akkor 152,9 Ft) lesz literenként az adó mértéke.

Áfával együtt tehát 41,3 forintos drágulásra lehet számítani január 1-től a hazai benzinkutakon.

Mint a lenti grafikonon szemléltetjük: az valamelyes könnyebbséget jelent, hogy a benzin most viszonylag alacsony áron kapható, így erre fog majd rárakódni az átlagosan 41 forintos jövedéki adó.

Loading...

Jönnek a sorok, de nem csak a drágulás miatt

Virovácz Péter, az ING vezető elemzője szerint nagyjából fél százalékos "lökést" adhat az éves inflációnak a jövedéki adó. Arra azonban nem számít, hogy a benzinfogyasztás jelentősen csökkenni fog.

Az elemzők természetesen számoltak a jövedéki adó emelkedésével, és mivel ez a negyven forintos emelkedés volt benne leginkább a kalapban, így az éves prognózisba is így számítva került be. Az ING számításai szerint a jövedéki adó emelése az éves inflációt fél százalékkal emeli majd meg, az árakat tekintve azonban örvendetesnek nevezhető, hogy kimondottan alacsony átlagárra rakódik rá - már persze ha addig nem rakétázik a benzin ára - így aztán súlyosan a pénztárcát nem terheli majd meg

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

- mondta Virovácz Péter. Azt is hozzátette, hogy várhatóan nagy sorokat láthatunk majd a kutaknál december utolsó napjaiban - ha nem is akkorákat, mint éppen egy éve, a benzinárstop kivezetése előtt.

A családok még mindig spórolnak a kiadásokon, így természetesen meg fogják érezni azt, hogy a benzin ára is emelkedik januártól. Ennek ellenére is azt gondolom, hogy az év végén bizony sorokat látunk majd a benzinkutakon, ha nem is akkorákat, mint egy évvel ezelőtt, a benzinárstop kivezetése előtti pillanatokban. Februárban fogják már igazán látni azt, hogy akkor pontosan hogyan is alakul majd a benzinfogyasztás igazi arca, mert januártól éppen a decemberi sorállás ellenkezőjére számítok, a fogyasztás ott szerintem - és éppen persze a drágulás miatt - jelentősen vissza fog esni decemberhez képest

- mondta a Pénzcentrum kérdésére az elemző.

Trippon Mariann, a CIB Bank vezető elemzője szerint is várhatóak sorok, de nem elsősorban a drágulás miatt - a december vége a sok útra kelő miatt amúgy is húzósabb időszak. Az éves infláció tekintetében viszont egy apró százalékpontnyival máshogy számol.

A mi várakozásunk szerint is természetesen megdobja majd az inflációt a jövedéki adó januári emelkedése, 0,4 százalék körüli mértékkel számolunk. Ez azt is jelentheti majd, hogy a családok jobban odafigyelnek majd arra, mennyit költenek a tankolásra, hiszen egy átlagos tank esetében egy 41 forintos emelés akár 2-3 ezer forintos pluszt is jelenthet majd, arra azonban én nem számítok, hogy ezrek tszik majd le végleg az autót. Emellett számítok arra is, hogy az év utolsó napjaiban kicsit nagyobb lesz a forgalom a kutaknál - ám nem feltétlenül azért, hogy még olcsóbb benzint tankoljanak, hanem karácsony és Szilveszter között azért eleve sokan autóznak, ahogy minden évben

- fogalmazott lapunk kérdésére a CIB Bank vezető elemzője.

Címkék:
autó, benzin, dízel, gázolaj, drágulás, infláció, gazdaság, benzinár, árdrágulás, gázolaj árváltozás, benzinár emelkedés, 95-ös benzin, infláció mértéke, benzin ára, inflációs várakozások,