Kifakadt Nagy Márton: ez már gazdaságpolitikai thriller!

Pénzcentrum2023. december 7. 10:31

A német gazdaságpolitikai thriller címmel közölte legújabb véleménycikkét a gazdaságfejlesztési miniszter. Nagy Márton ebben többek között arról értekezik, hogy a német vezetés trükkök százaival adtak hamis képet az állam pénzügyi folyamatairól, amivel a saját jövőjüket sodorták veszélybe. Emellett azt is kifejti, hogy amíg az Európai Unió vezető államára recesszió várhat, addig Magyarország akár a világgazdaság élére is törhet.

Egészen eddig úgy látszott, hogy a német közlekedési lámpa (így is nevezik a német kormánykoalíciót) következmények nélkül villoghat egyszerre minden színben. Novemberben azonban ez az atipikus működés életveszélyes balesetet okozott a gazdaságban, ugyanis a kereszteződésben frontálisan ütköztek össze az ideológiák. Fény derült ugyanis arra, hogy a kormánykoalíció – amint azt a német alkotmánybíróság kimondta – alkotmányellenesen költötte el az adófizetők, de még a hitelezők pénzét is – írja véleménycikkében Nagy Márton, gazdaságfejlesztési miniszter. 

Ebben a tárcavezető többek között leírja, hogy a németek szépen lassan kiüresítették a költségvetést, és a fiskális politikát a büdzsén kívüli speciális alapokba „száműzték”, mert ebben a szürkezónában tudtak csak megállapodni egymással az egyébként merőben különböző elveket követő kormánypártok. Ezzel azt érték el, hogy a költségvetés látszólag fegyelmezettnek tűnjön, miközben az alkotmányban szereplő adósságféket, amelyet 2009-ben vezettek be és a Covid-veszélyhelyzetre hivatkozva felfüggesztettek, egyszerűen kijátszották. Így voltaképpen a költségvetésen kívül, hitelből finanszírozták nagy ideológiai vízióikat.

Ezután Nagy Márton arról értekezik, hogy a jelek szerint a németek középtávon az összes célt elbukhatják, amelyeket egyszerre akartak megvalósítani. Kezdve az energiaátmenettel, hiszen önként lemondtak az atomenergiáról, és szándékosan drágították az energiát, mert a zöldideológia szerint ez hozhatja el az átállást. De elbukhat az energiafüggetlenség célja is, hiszen orosz gáz, illetve a hazai atomenergia nélkül a németek energetikai kiszolgáltatottsága drasztikusan nő.

A költségvetési káosz mellett sajnos a politikai válság is borítékolható – írja Nagy Márton, aki szerint a szankciós és háborús útról való letérés vagy az energiapolitikai hátraarc annak bevallása lenne, hogy a kormányzat értelmetlen áldozatokat terhelt a választókra, s mindezt a beleegyezésük nélkül. Ráadásul mindezt azért, hogy az összeomló ideológiai vízióit kövesse mindenáron. Azokat a víziókat, amelyek a legfontosabb kérdésekben nem a német nemzeti és az európai érdekeket szolgálják, hanem az amerikai akaratot jelenítik meg az öreg kontinensen.

A német költségvetési és kormányválság következtében uniós szinten is megkérdőjeleződik a szigorúbb költségvetési szabályokhoz való visszatérés szándéka. Persze emellett következmény lehet a még szigorúbb költségvetési szabályozás is, hiszen előfordulhat, hogy a németek még a jelen helyzetben, súlyos válság árán, elfogadott 2024-es költségvetés hiá­nyában is ragaszkodni kívánnak a fegyelmezett gazdálkodáshoz. A kérdés csak az, hogy ezek után ki az, aki ezt elhiszi nekik. Közben az olaszok például inkább reális, a valóságban is betartható szabályokat szeretnének, és érthető módon igencsak ellenzik a feleslegesnek tűnő szigorításokat

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

– írja Nagy Márton, majd végül felteszi a kérdést: vajon miből lesz a jövő növekedése, ha a kilábalást lefojtják a magánberuházásokat visszarántó megszorításokkal? Az Ifo intézet friss felmérése szerint a német vállalatok visszavettek beruházási terveikből és külföldre településben gondolkodnak. Közben az állami nettó beruházások két évtizede negatív tartományban vannak és a monetáris politika is a túlzó szigor csapdájába eshet. Ezzel pedig régi hibákat ismételhet meg Európa.

És a legvégén jön a csattanó. A gazdaságfejlesztési miniszter ugyanis közli, hogy sokan nem értettek egyet, amikor Németországot Európa beteg emberének neveztem előző írásában.

Bárcsak ne lett volna igazam, de a korábban megfogalmazottakat az élet még valószínűbbé tette: Magyarország további nyugati politikai és gazdasági menekültekre számíthat, mert stabil, kiszámítható és biztonságos környezetben érjük majd el 2024-ben Európa egyik legnagyobb gazdasági növekedését, míg Németországra sajnos stagnálás várhat.

– jelenti ki, ami után azt is egyértelműen kifejti: Magyarországon a zöldátállás nem ideológiai kérdés, hanem racionális, pragmatikus fejlődési és kitörési pont. "Ha zöld világot akarunk, akkor a hagyományos ipari gazdaságunkat új, modern, természetbarát gazdasággá kell alakítani. Két dolgot kell tenni: zöld­energiát kell termelni és aztán el kell tárolni. Aki ugyanis ebben jó, az a világgazdaság élére törhet, és megnyerheti a jövőt" – összegez a miniszter.

Címkék:
európa, magyarország, költségvetés, gazdaság, németország, világgazdaság, nagy márton, gazdasági recesszió,