Kimondta az MNB alelnöke: jön a további kamatcsökkenés, milliók lélegezhetnek fel

Pénzcentrum2023. november 16. 18:42

Kedvezőek a magyar gazdaság kilátásai, jövőre 3-4 százalékos lehet a gazdasági növekedés - mondta a pénzügyminiszter egy nemzetközi gazdasági fórumon.

Varga Mihály az egyik londoni gazdaságpolitikai és monetáris elemzőház, az Official Monetary and Financial Institutions Forum (OMFIF) tanácskozásán kiemelte: a magyar gazdaság gyorsan helyreállt a Covid-járvány után, 7,1 százalékos GDP növekedést ért el 2021-ben. A növekedés azonban lassult az orosz-ukrán konfliktus okozta gazdasági hatások következtében. Ugyanakkor 2024-ben a magyar gazdaság visszatér a dinamikus növekedéshez - jelentette ki.

Kitért arra, hogy a munkaerőpiac stabil maradt, ellenáll a kihívásoknak, a munkanélküliségi ráta alacsony. A foglalkoztatottság rekordmagas az EU-n belül, a foglalkoztatottsági ráta elérte a 75 százalékot, ami jó eredmény - mondta.  Kiemelte, hogy az infláció januárban 25,7 százalékon elérte a csúcsát, majd 2023 októberre egyszámjegyűre, 9,9 százalékra csökkent.

A folyó fizetési mérleg egyensúlya javult az első fél évben, és idén a külkereskedelmi egyenleg is rekordot érhet el. A befektetések emelkedtek, itt a legmagasabb a befektetési ráta az unión belül, emellett jók a növekedési kilátások a befektetésekben, ami támogatja a teljes gazdasági növekedést - mondta a pénzügyminiszter. Az adózási rendszer versenyképességét kulcskérdésnek nevezte, és hangsúlyozta, hogy a 9 százalékos társasági adó a legalacsonyabb az unióban. Varga Mihály leszögezte, hogy a kormány ragaszkodik a hiány folyamatos csökkentéséhez: idén a GDP-arányában a kormányzati szektor eredményszemléletű (ESA) hiánya GDP 5,2 százalékán alakulhat, 2024-re 2,9 százalékkal számolnak, ami szükséges az uniós túlzotthiány-eljárás elkerüléséhez.

Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke a nemzetközi szakmai műhely fórumán tartott előadásában arról beszélt, hogy az elmúlt két évben az infláció lett a közellenség a világgazdaságban. Az infláció elleni küzdelemről azt mondta: különösen a régióban jelent nagy kihívást a fogyasztói árindex leszorítása, mostanra a tervek szerint dezinflációs trend van az eurozónában és a kelet-közép-európai régióban. A hitelpiacok lassultak mindenhol a régióban, a háztartások és a vállalatok esetében is.  Az infláció az Egyesült Államokban és az eurozónában is 3 százalék körüli, ezek kedvező jelek - mondta.

Kiemelte: az infláció Magyarországon a januári 25,7 százalékos csúcs után egyszámjegyűre csökkent, decemberre 7 százalék körül alakulhat. Az alapfolyamatokat a jelenlegi helyzetben jobban megragadó mutató, a maginfláció évesített 3 havi változása a legutoljára a Covid-időszak előtt tapasztalt, 4 százalékos szint alá süllyedt - mutatott rá. Hozzátette: a következő évben az infláció enyhülésével jó esély van a kiegyensúlyozott gazdasági növekedés elérésére, 3-4 százalékos lehet a gazdasági növekedés 2024-ben.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A pozitív reálkamatok szükségesek a dezinfláció folytatódásához. Emlékeztetett: októbertől új szakaszba lépett a monetáris politika, arra fókuszálnak, hogy a dezinflációt támogató kamatot alakítsanak ki, amihez adatvezérelt óvatos megközelítést alkalmaznak. Az erőteljes dezinfláció és az ország sérülékenységének csökkenése lehetővé teszi, hogy az MNB az alapkamat csökkentését folytassa a következő hónapokban, marad a 75 bázispontos csökkentés novemberben is. Év végére 11 százalék alá csökkenhet az alapkamat, és egyszámjegyű lehet 2024 februárra a jelenlegi adatok alapján - mondta Virág Barnabás.

borítókép: Czeglédi Zsolt, MTI/MTVA 

Címkék:
mnb, infláció, gazdaság, nemzetközi, növekedés, gdp, pénzügyminiszter, gazdaságvédelmi program, gazdasági növekedés, gazdasági hatás,