Megérkeztek az első elemzések a friss GDP adatok alapján: ezek a kilátások a jövőre

Pénzcentrum2023. november 14. 12:27

Közzétette a KSH ma reggel az idei harmadik negyedéves GDP-re vonatkozó gyorsbecslését. A gazdaság éves szinten 0,4%-kal csökkent. Negyedéves alapon 0,9%-kal nőtt a GDP, ezzel véget ért a tavalyi második félévben kezdődött recesszió.

Kedd délelőtt megérkeztek a friss GDP adatok, a harmadik negyedévben 0,4%-kal csökkent a hazai GDP az előző év azonos időszakához képest, míg szezonálisan és munkanaphatással megtisztítva a csökkenés 0,3% volt. Az előző negyedévhez képest 0,9%-kal nőtt a gazdaság teljesítménye, így a négy negyedéve tartó visszaesés után korrigálta a technika recessziós trendet a hazai gazdaság.

A részletek egyelőre nem ismertek, a KSH rövid kommentárja szerint a gazdasági teljesítmény csökkenésében éves alapon az ipar és a piaci szolgáltatások, utóbbin belül főként a kereskedelem, illetve a tudományos, műszaki és adminisztratív tevékenység visszaesése játszotta a legnagyobb szerepet. A csökkenést a mezőgazdaság jó teljesítménye mérsékelte. A szolgáltatások hozzáadott értékének mérséklődését részben ellensúlyozta a humánegészségügyi, szociális ellátás nemzetgazdasági ág jelentős növekedése.

A harmadik negyedévben a fogyasztást a reálbérek csökkenése továbbra is visszahúzhatta, amiben szerepet játszik a háztartások kiváró magatartása is a jelentősen megugrott árak miatt, mivel a pénzügyi megtakarítások továbbra is dinamikusan növekednek. Az ipari szereplők közül az energiaárak tavalyi megugrása negatívan érintette az energiaigényes ágazatokat, ahol akár a termelés leállítására is kényszerülhettek és az ebből való felépülés közepette jelenleg pedig megjelent a gyengébb hazai és globális konjunktúra. A korábban vártnál gyengébb idei növekedésben ezen felül szerepet játszik az állami és uniós finanszírozású beruházások csökkenése, a jelentősen megugrott kamatok hűtő hatása miatt csökkenő beruházások és kereslet – ami különösen negatívan érinti az építőipart -, továbbá az európai és a német konjunktúra egy éve tartó gyengélkedése sem segíti a külső keresletet- derül ki Horváth András, az MBH Bank vezető elemzőjének közleményéből.

Kilátások

Az aktivitás mélypontján a hivatalos adatok fényében túljutott a magyar gazdaság. Előretekintve a továbbra masszív bérkiáramlás párosulva a normalizálódó inflációs környezettel a fogyasztás beindulását eredményezhetik az előttünk álló időszakban. A kamatkörnyezet fokozatos mérséklődése a beruházási hajlandóság lassú visszaépülését vetíti előre. E tekintetben fontos szerep hárulna a még mindig bizonytalan sorsú uniós forrásokra. Mindemellett a meglehetősen visszafogott globális gazdaság hátráltatja a jelentős hazai kapacitásbővítések exportlehetőségeinek kiaknázását- írja elemzésésben az Erste Bank. 

Az MBH Bank a kilátásokkal kapcsolatban azt írja elemzésében, hogy a gyenge első félévi teljesítmény után a harmadik negyedévtől a visszaesett energiaárak átgyűrűzésének, a gyengébb bázishatásnak és az egyes, már ismert alágazatok korábbi negyedévhez képesti pozitívabb teljesítményének köszönhetően elindult a pozitív fordulat, amit továbbá a mezőgazdaság idei jó teljesítménye is támogat. A fogyasztást az év első felében még visszafogta a látványosan csökkenő reálbér, de az év második felében a mérséklődő infláció miatt a reálbérek várakozásunk szerint már újra növekedést mutatnak, így a fogyasztás fokozatosan élénkülhet és segítheti a helyreálló növekedést. A beruházási komponenst a magas kamatok és az állami beruházások visszafogása csökkenti, de a jelentős beáramló FDI részben ellensúlyozhatja ezt.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A hazai és összeurópai kilátásokat a korábbinál érdemben alacsonyabb szinten stabilizálódott energiaárak segítik, azonban az ukrajnai háború és a magas globális kamatok miatt lassuló belső és külső kereslet beárnyékolja azokat. Kedvező, hogy az ipar rendelésállománya továbbra is növekedést mutat, a növekedéshez pedig új feldolgozóipari kapacitások is hozzájárulnak fokozatosan. A növekedési kilátásokat továbbá támogatja a nettó export is, miután az importvolumen tovább mérséklődik, többek közt az alacsonyabb belföldi felhasználásnak köszönhetően, miközben az export a külső kereslet gyengélkedése ellenére is mérsékelt pozitív tényezőt jelent. 

A MBH Bank továbbá hozzátette, hogy így az idei növekedést elsősorban a nettó export húzhatja, amely esetében az első féléves egyenlegnek köszönhetően megjelenhet némi felfelé mutató kockázat az idei évre. Az ismert tényadatok fényében a 2023-as éves GDP előrejelzésünk -0,1%-ra módosult legutóbb, míg 2024-ben már dinamikus, 4%-ot meghaladó lehet a növekedés, részben az elhalasztott fogyasztás pótlása, részben a tovább mérséklődő és az év második felére 6%-ra csökkenő irányadó kamatok hatására. Továbbá a jövő év elejétől várhatóan fokozatosan beérkező EU-s források növekedésösztönző szerepe is támaszt nyújthat a növekedésnek illetve a beruházási fázisban lévő feldolgozóipari kapacitások üzembe helyezése is támogatja az ipart és a növekedést, továbbá az idei bázishatás is mérsékelt pozitív hatást jelent.

Címkék:
bank, gazdaság, növekedés, teljesítmény, globális, gdp, erste bank, kamatok, gazdasági növekedés, MBH Bank,