Most unták meg: besokallt a fővárosi vizes cég, sok település víz nélkül maradhat?

Pénzcentrum2023. október 26. 08:44

Az agglomerációs településeken csattanhat, ha a Fővárosi Vízművek felmondja saját állami szerződéseit.

Felmondja a Fővárosi Vízművek az állami víziközműcégek ellátási felelősségének teljesítését szolgáló vízátadási szerződéseiket, ha nem térítik meg veszteségeiket - ezzel fenyegetőzik a fővárosi cég. Karácsony Gergely az ügyben levelet írt Lantos Csaba energiaügyi- és Gulyás Gergely kancelláriaminiszternek is, melyben figyelmezteti őket arra is, hogy a szóban forgó szerződések leginkább az agglomerációs településeket érintik.

A Vízművek hosszú évek óta hiába kéri a kormányt, hogy legalább minimálisan térítsék meg a veszteségeket, a kérések eddig süket fülekre leltek. Emellett, mint jelezték is, a víziközmű-hálózatot már régen ki kellett volna cserélni, a vezetéek elöregedtek, és ha ez nem történik meg, egyre több lesz a csőtörés is. A megemelkedett költségek miatt a Vízművek árat is kellett, hogy emeljen.

Címkék:
cég, víz, település, főváros, állami, fővárosi vízművek, vízművek, fővárosi önkormányzat,