Megszólalt Novák Katalin: demográfiai jégkorszak felé rohan Magyarország

Pénzcentrum2023. október 14. 11:02

"Demográfiai kerekasztalt hozok létre, azzal a céllal, hogy beszéljünk, gondolkodjunk közösen az előttünk álló demográfiai problémákról, és keressünk együtt megoldást azokra" - jelentette be a köztársasági elnök pénteken.

Novák Katalin azt mondta, ha nem tudják a fiatalokban legalább felébreszteni a kérdést, hogy szeretnének-e gyereket vállalni, családot alapítani, akkor nincs remény arra, hogy lesz magyar jövő. Az államfő úgy fogalmazott: "feladatunk, hogy elgondolkodjunk, miért nem vonzó ma a családalapítás, a gyermekvállalás a fiatalok számára, és hogy azoknál, akik számára vonzó, mégsem születik annyi gyermekük, mint amennyit szerettek volna, illetve mit tudunk segíteni annak érdekében, hogy még több gyermek születhessen, és a vágyott gyermekek megszülethessenek".

Leszögezte, hogy a számára legfontosabbnak tartott kihívástól nem elfordulni kell, hanem szembenézni vele, és elgondolkodni azon, milyen megoldások tudnak segíteni abban, hogy "ne köszöntsön be demográfiai jégkorszak Magyarországon". Novák Katalin kiemelte: minősített felelősségnek érzi, hogy ha már van "egy reflektor a kezünkben, azt olyan pontjaira irányítsuk a világnak, amelyre a hétköznapokban nem jut sok fény".

Fotó: Budapest, 2021. augusztus 17.

Címkék:
népesség, népességváltozás, demográfia, népességfogyás, novák katalin, novák,