Kemény kritikát vágott a kormányhoz Matolcsy György: az árstop 3-4 százalékkal emelte az inflációt

Pénzcentrum2023. szeptember 21. 13:30

Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az Egerben megtartott Közgazdász Vándorgyűlés nyitóperceiben kritizálta a kormányzat gazdaságpolitikáját. A jegybank elnöke szerint az ársapka ugyanis 3-4 százalékkal emelte az inflációt Magyarországon.

Matolcsy György Egerben, a Közgazdász Vándorgyűlésen beszélt, ahol már a legelején leszögezte, hogy a valóságról fog beszélni. Elmondása szerint ezzel a célja az, hogy a következő kormányok többé ne ismételhessék meg azt a gazdaságtörténeti szerencsétlenséget, ami az elmúlt két évben Magyarországon történt a magas inflációval – számolt be a Telex.

A jegybank elnöke elmondta, hogy reményei szerint decemberben tényleg már csak 7 százalék lesz az infláció.

Azonban ez varázslat lenne. A kudarc pedig ígyis-úgyis velünk marad.

Ezután pedig erősen kritizálta Magyarország inflációját, versenyképességét és termelékenységét. Elmondása szerint ugyanis az elmúlt években visszatért a hetvenes évek inflációs képe: az infláció ugyanis megeszi a növekedést. Ennek az időszaknak pedig pont az a fő tanulsága, hogy előbb kell harcolni az infláció ellen, és csak utána lehet a növekedéssel foglalkozni.

Az MNB Matolcsy szerint időben jelezte az inflációs veszélyt, azonban a kormány másfél éven keresztül nem csatlakozott a jegybank inflációs küzdelme ellen. Sőt, a kormány eleinte a gázra lépett, miközben az MNB a féket húzta be. A kormány pedig későn realizálta, hogy fel kell lépni az infláció ellen.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Eleinte a kormány a magas deficittel és az élelmiszer-árstoppal tüzet akart oltani olajjal, csak hozzáadott az inflációhoz. Önmagában az ársapkák alkalmazása 3-4 százalékkal emelte az inflációt. Ez kalandor gazdaságpolitika volt

– mondta el a jegybank elnöke, utalva arra, hogy amikor bizonyos árakat mesterségesen rögzített a kormány, az infláció minden más területre szétterjedt.

Címlapkép: Máthé Zoltán, MTI/MTVA 

Címkék:
mnb, kormány, jegybank, matolcsy, infláció, gazdaság, közgazdász, matolcsy györgy, infláció mértéke,