Kiderült a szörnyű igazság: ezért zuhanhatott le a kisgép a fehérvári repülőnapon

Pénzcentrum2023. szeptember 11. 09:35

Bemutatórepülés közben zuhant le a fehérvári repülőnapon tegnap délután egy sportrepülő. A szakértők szerint emberi hiba okozhatta a tragédiát.

Tegnap délután, a fehérvári repülőnapon zuhant le bemutatórepülés közben egy kisgép. A repülőgépen ketten ültek, de esélyük nem volt a túlélésre: a gép ugyanis felrobbant, a benne ülők pedig elégtek.

Ahogyan arról a Pénzcentrum is beszámolt tegnap a helyszínen lévők csak annyit láttak a történtekből, hogy a Trojan típusú repülőgép fordulás közben megbillent, majd elveszítette sebességét és lezuhant. A gép végül egy autó mellett zuhant le, ahol egy gyerek és két felnőtt is megsérült.

Az RTL Híradójának Madas László igazságügyi légiüzemeltetési szakértő nyilatkozott a történtekről, ahol kitért arra is, hogy mi okozhatta a hibát.

Erősen nagyobb a valószínűsége az emberi hibának, mint a műszakinak. Egy orsó nevű műrepülőfigura földközelben nem jól került végrehajtásra. Lehetséges, hogy a beviteli sebesség nem volt hozzá elegendő az emelkedési szakasz után

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

– mondta el a szakértő, hozzátéve, hogy még korai lenne egyértelműen kijelenteni, hogy emberi hiba okozta a balesetet. Madas László szerint ugyanis érdemes kivárni a vizsgálat eredményeit, annak ellenére is, hogy nem sok minden maradt a gépből. Így a baleset okát is nehezebb lesz kideríteni.

Címkék:
baleset, gazdaság, hiba, haláleset, szakértő, repülőgép,