Csúnya pofont kapott az infláció elleni harc? A horror üzemanyagárak még bekavarhatnak a kormány terveibe

Pénzcentrum2023. szeptember 8. 19:27

Az árazási mintázatokban az elmúlt hónapokban kialakult trend folytatódott. Az infláció lassulása a fogyasztói kosár egyre szélesebb körében érzékelhető, miközben üzemanyag-árak emelkedése fékezi a dezinflációt - írta elemzésében az MNB.

A jegybank havi rendszerességgel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által publikált fogyasztóiár-index statisztika megjelenésének napján teszi közzé Gyorselemzés az infláció alakulásáról című kiadványát.

Mint írták, 2023 augusztusban folytatódott a hazai infláció csökkenése, éves összevetésben 16,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak. A maginfláció és az indirekt adóktól szűrt maginfláció egyaránt 15,2 százalékra mérséklődött. Havi bázison számított áremelkedés a teljes fogyasztói kosár esetében 0,7 százalék, a maginfláció esetében pedig 0,2 százalék volt.

Az árazási mintázatokban az elmúlt hónapokban kialakult trend folytatódott. Az infláció lassulása a fogyasztói kosár egyre szélesebb körében érzékelhető, miközben üzemanyag-árak emelkedése fékezi a dezinflációt. A maginfláción belül a feldolgozott élelmiszer és az iparcikk árak mellett, a piaci szolgáltatás árak dinamikája is fékeződött. A maginflációs tételeknél az augusztus havi átárazások mértéke, hosszú idő után, újból megfelelt az év ezen időszakára jellemző historikus értéknek.

Az infláció 1,2 százalékponttal lassult az előző hónaphoz képest. A lassuláshoz legerőteljesebben a feldolgozott élelmiszerek (-0,6 százalékpont) és az iparcikkek (-0,5 százalékpont) járultak hozzá. Az éves bázisú maginfláció a teljes inflációs rátánál nagyobb mértékben, 2,3 százalékponttal mérséklődött. A maginfláció csökkenésében a termékek és szolgáltatások széles körét jellemezte az áremelkedés lassulása. A tartósabb inflációs tendenciákat megragadó éves bázison számított mutatóink szintén mérséklődtek. A ritkán változó árú termékek inflációja 1,2 százalékponttal, a feldolgozott élelmiszerek nélkül számított maginfláció éves áremelkedése 1,8 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz képest (3. ábra).

Az üzemanyagok és a szabályozott árak nélkül számított kosár ára havi összevetésben enyhén, 0,1 százalékkal emelkedett. Az alapfolyamatokat jobban tükröző, a feldolgozott élelmiszerek nélkül számított, havi bázisú maginfláció szintén 0,1 százalék volt.

Az iparcikkek éves inflációja 11,4 százalékra csökkent. A termékcsoport árai nem változtak az előző hónaphoz képest. A nem tartós iparcikkek árai az előző hónaphoz képest stagnáltak, a tartós iparcikkeké enyhén csökkentek.

A piaci szolgáltatások árai havi összevetésben 0,3 százalékkal nőttek, ami megegyezik az elmúlt 10 év augusztusi havi áremelkedések átlagával. A piaci szolgáltatásokon belül a mobiltelefon- és internetelőfizetések árának csökkenése érdemben visszafogta a havi áremelkedés ütemét. A piaci szolgáltatások éves árindexe 16,4 százalékra csökkent, így az éves árdinamika júniusban megkezdődött mérséklődése folytatódott.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az élelmiszerek inflációja nyolcadik hónapja lassul, így augusztusban a KSH adatközlése szerint 19,5 százalék volt. A termékkörön belül mind a feldolgozott, mind a feldolgozatlan élelmiszerek éves árindexe jelentősen mérséklődött.

A feldolgozatlan élelmiszerek inflációjának lassulását elsősorban a friss zöldségek és a tojás, a feldolgozott élelmiszerek dinamikájának lassulását pedig főként a tej, tejtermékek és a kenyér árának mérséklődése magyarázta. Júliushoz képest a feldolgozatlan élelmiszerek árai 1,0 százalékkal csökkentek, a feldolgozott élelmiszerek árai pedig 0,6 százalékkal emelkedtek.

A szabályozott árú termékek és szolgáltatások árai júliushoz képest nem változtak. Az elektromos energia és a vezetékes gáz árának csökkenését ellensúlyozta a helyi tömegközlekedés áremelkedése. Előbbi árcsökkenését a hatósági ár mennyiségi korlátját meghaladó, magasabb árú gázfogyasztás részarányának csökkenése okozta.

A lakosság inflációs várakozását mérő mutatókat a szokásosnál nagyobb változékonyság jellemzi. A kiskereskedelmi értékesítési árakra, illetve a szolgáltatásokra vonatkozó vállalati árvárakozások csökkenése megállt augusztusban.

Címkék:
mnb, árak, áremelés, infláció, gazdaság, áremelkedés, elemzés, maginfláció, élelmiszerek,