Csak a szupergazdagok jártak jól ezzel a brutális inflációval: elképesztő vagyonokon ülnek

Telex2023. szeptember 5. 08:33

Évek óta megfigyelhető egy globális jelenség, aminek az úgynevezett elefántgörbe a legismertebb megjelenítési formája. Ez arról szól, hogy relatíve ki jár jól a világban, vagyis arányaiban a szegények, a középosztály vagy a gazdagok helyzete javul - írja a Telex.

Infláció idején azt szokták mondani, hogy két csoport van nagy gondban: a szegények, mert ők még nehezebben élnek meg, és a gazdagok, mert nem tudnak mit tenni a vagyonuk leértékelődése ellen.

A világ lakosságának egyébként nagyjából 1 százaléka, azaz 59 millió ember tekinthető nagyon gazdagnak. Ha a leggazdagabbakról, a dollármilliárdosokról vagy más összeállításokban a forintmilliárdosokról (a 10 millió dollár feletti vagyonnal rendelkezőkről) beszélünk, akkor kiderül, hogy ennek a teljes piacnak a fele Észak-Amerika, és továbbra is a leggazdagabbak gazdagodnak a legjobban. A szupervagyonosok újonnan (egy év alatt) szerzett friss vagyonának a 63 százalékát ennek a körnek mindössze az 1 százaléka szerezte meg.

Közben Magyarországon alig 300 ezer háztartás rendelkezik 3-5 millió forintnál nagyobb megtakarítással, a falusi háztartások 55 százaléka pedig a hónap végére teljesen feléli a jövedelmét. A statisztikák szerint a falusi háztartások 55 százaléka a hónap végére teljesen feléli a jövedelmét. Akiknek mégis sikerül valamit megspórolni, azoknak 45 százaléka még ilyen infláció mellett is készpénzben tartja ezt az összeget. A budapestiek 44 százaléka nem tud félretenni, és a tényleges megtakarítók 26 százaléka szintén a párnacihában tartja pénzét.

A nominális számok azért gyarapodnak, hiszen miközben 2010-ben a privátbankárok által kezelt vagyon Magyarországon 2349 milliárd forint volt, ez 2023-ra több mint háromszorosára, 7400 milliárd forint fölé nőtt.

Címkék:
infláció, millió, középosztály, háztartások, gazdagok, szegények,