Ezért van most óriási bajban Magyarország: sok helyen elfogyott a pénzt, ez nagyon fájni fog

Pénzcentrum2023. augusztus 31. 10:28

2023 II. negyedévében 13,5%-kal csökkentek a beruházások, miközben a feldolgozóipar 7,7%-os növekedést produkált Magyarországon.

A beruházások volumene 2023 II. negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 13,5%-kal csökkent, az előző negyedévhez képest – szezonálisan kiigazítva – 4,1%-kal mérséklődött. A beruházások általános visszaeséséhez a legtöbb nemzetgazdasági ág hozzájárult - írja friss adatközlésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A beruházási teljesítményérték mindössze a feldolgozóiparban, illetve néhány, összességében kisebb súlyú területen emelkedett. A külföldi érdekeltségű vállalkozások visszafogottabb beruházási teljesítménye mellett az állami tulajdonú vállalatok is mérsékelték fejlesztéseiket, ez utóbbiaknál meghatározóan az uniós forrásból megvalósuló projektek kisebb tárgyidőszaki ráfordításai okozták a beruházások csökkenését.

2023 II. negyedévében szezonálisan kiigazítva a nemzetgazdasági beruházások szezonálisan kiigazított volumene az előző negyedévitől 4,1%-kal maradt el. Ezen belül az építési beruházások szezonálisan kiigazított volumene 7,2%-kal, míg a gép- és berendezésberuházásoké 3,9%-kal csökkent.2023 II. negyedévében az előző év azonos időszakához képest: A beruházási tevékenység volumene 13,5%-kal mérséklődött. Ezen belül a teljesítményérték több mint felét képviselő építési beruházásoké 24%-kal csökkent, ugyanakkor a 45%-át kitevő gép- és berendezésberuházásoké 4,0%-kal emelkedett. Ez utóbbi elsősorban az import gépek és járművek 6,9%-os volumennövekedésének tulajdonítható.

A fejlesztések volumene a beruházási teljesítmény 54%-át megvalósító, legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások körében 10%-kal csökkent, a beruházások 12%-át realizáló költségvetési szerveknél1 18%-kal esett vissza, részben az uniós forrásból finanszírozott projektek kisebb volumenű tárgyidőszaki megvalósítása miatt. Az egyéb (50 fő alatti vállalkozások, egyéni vállalkozások, nonprofit vállalatok, valamint a háztartások) kategóriába tartozók beruházási volumene 17%-kal maradt el az egy évvel ezelőtti szinttől.

Közölték azt is, a tárgyidőszakban tizenkilenc nemzetgazdasági ágból tizenötben csökkent a beruházási teljesítményérték. A nemzetgazdasági beruházások mintegy harmadát jelentő, a legnagyobb súlyt képviselő feldolgozóipar fejlesztései a tárgynegyedévben nőttek (+7,7%). A legnagyobb részarányú villamosberendezés-gyártás beruházási volumenét kétszámjegyű, azonban a korábbi időszakoknál visszafogottabb növekedés jellemezte, főként a hosszabb ideje folyamatban lévő nagyszabású projektek fokozatos kifutása miatt.

A második legnagyobb súlyt képviselő járműgyártás beruházási volumene ugyanakkor rendkívül dinamikusan nőtt, amihez több hazai járműipari, illetve beszállítói gyár – részben kapacitásbővítő – fejlesztése is hozzájárult. Növekedés jellemezte továbbá a gyógyszergyártás, az egyéb feldolgozóipar, valamint a kokszgyártás, kőolaj-feldolgozás alágak fejlesztéseit is, ezzel szemben minden más alágban különböző mértékű csökkenés volt tapasztalható.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A második legnagyobb beruházónak számító, a nemzetgazdaság fejlesztéseinek 19%-át megvalósító ingatlanügyletek beruházási teljesítménye 21%-kal esett vissza az előző év azonos időszakához képest. A volumenváltozást két folyamat határozta meg: a bázisidőszakot jellemző élénk irodaház-építési projektek lezárulása és a tárgyidőszaki lakásépítések és -felújítások csökkenése.

A szállítás, raktározás beruházási volumene a 2023 I. negyedévi növekedéssel ellentétben jelentősen csökkent (−29%), elsősorban az állami infrastrukturális fejlesztések mérséklődése következtében.
A mezőgazdaság beruházási teljesítménye 14%-kal esett vissza, amiben szerepet játszott az is, hogy a gazdálkodók egyaránt csökkentették az építési és az importgép és -járművel kapcsolatos fejlesztési ráfordításaikat.

Az energiaipar nemzetgazdasági ág fejlesztései reálértéken mintegy 1,5%-kal csökkentek, ugyanakkor a folyóáras adatokban enyhe növekedés mutatkozott szinte minden nagyobb szolgáltató esetében. A nemzetgazdasági beruházások 2023. II. negyedévi, 13,5%-os volumencsökkenését a feldolgozóipar (2,1 százalékponttal) részben ellensúlyozta. Ugyanakkor az ingatlanügyletek, a szállítás, raktározás, a kereskedelem és a mezőgazdaság teljesítménycsökkenése (rendre −4,5, −4,0, −0,3, −0,7 százalékponttal) egyaránt hozzájárult az alacsonyabb volumenhez.

Címkék:
beruházás, ksh, gazdaság, gigaberuházás, beruházások,