Végre kezd magához térni a magyar tőzsde: pici emelkedést produkált a héten a BUX

MTI2023. július 2. 20:04

Emelkedő forgalomban emelkedett a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 50 505,73 ponton zárt pénteken, 0,2 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

A részvénypiac heti forgalma 35,325 milliárd forint volt az előző heti 32,212 milliárd forint után, a vezető részvények vegyesen teljesítettek. Hétfőn kedvezőtlen nemzetközi hangulatban csökkent a tőzsde, európai összevetésben alulteljesített. A nemzetközi hangulatra egy Németországból érkezett kifejezetten gyenge makrogazdasági adat volt hatással, ugyanis az ifo index a vártnál jóval gyengébb lett. A német gazdasági kilátások az elmúlt 1-2 hónapban markánsan romlanak.

Kedden a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek, mérsékelt csökkenéssel zárt a piac. Szerdán a kedvező nemzetközi hangulattal emelkedett a tőzsde, ugyanez jellemezte az európai tőzsdéket. A piacokat megnyugtatta, hogy a Portugáliában tartott jegybanki konferencia hírei szerint az európai döntéshozók nem tartanak visszaeséstől, a gazdasági nehézségek ellenére jelentősen csökkentek a recessziós félelmek.

Csütörtökön alacsony forgalom mellett iránytalan kereskedés zajlott a magyar tőzsdén. Pénteken ismét csökkenés lett a zárásra. Alulteljesítő volt a budapesti tőzsde, miközben a nyugat-európai tőzsdéken egy százalék feletti lett az emelkedés. Az optimizmus okai a vártnál kedvezőbb európai inflációs adatok és a vártnál kedvezőbb amerikai inflációs adatok voltak. A varsói tőzsdeindex ugyanígy mínuszban van, mint a budapesti. Egyedi hírek nem érkeztek, egyfajta érdektelenség uralkodott.

A héten a vezető részvények közül a legnagyobb mértékben, 0,87 százalékkal az OTP erősödött, a papír 12 130 forinton zárt pénteken,18,33 milliárd forintos heti forgalom mellett. A Richter árfolyama 0,41 százalékkal gyengült a héten, pénteken a részvény 8420 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma 6,2 milliárd forint volt. A Mol 0,99 százalékkal gyengült, a héten a részvény 7,5 milliárd forintos forgalmat ért el, a hét utolsó kereskedési napján 2988 forinton zárt. A héten a Magyar Telekom árfolyama 0,25 százalékkal csökkent, pénteken a papír 404,5 forinton zárt, heti forgalma 453,17 millió forint volt. A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3619,88 ponton zárt a héten, ami 118,56 ponttal, 3,39 százalékkal magasabb az előző hetinél.

Címkék:
forint, mol, magyar telekom, tőzsde, magyar, milliárd, vezető, richter, részvények, részvény árfolyamok, részvényárfolyamok, richter gedeon részvény, mol árfolyam,