Megszólalt Orbán Viktor: nem lehet tovább csökkenteni a járulékokat, elértünk a falig

Pénzcentrum2022. november 29. 12:55

Rendkívüli, válságos helyzetekben, mint a mostani energiakrízis, a láthatatlan kéz nem jól működik, ilyenkor az pofonokat oszt, ezért van szükség az állami beavatkozásokra - fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök a KAVOSZ "20 éves a Széchenyi Kártya Program" című ünnepi gálarendezvényén. A kormányfő a programmal kapcsolatos visszaemlékezése után értékelte az aktuális gazdasági helyzetet és a legnagyobb kihívásokat, ami szerinte az energiaár, az infláció és a kamatok emelkedése – számolt be a Portfolio.

Orbán Viktor miniszterelnök a KAVOSZ ünnepi gálarendezvényén vett részt, ahol elmondta, hogy a mindenkori kormánynak létszükséglete, hogy a nagy külföldi cégek mellett mindig legyen egy biztos lábakon álló kkv-réteg is. Éppen ezért a következő évben a költségvetés 290 milliárd forintos programcsomagot állított össze.

A miniszterelnök elmondása szerint a rendkívüli helyzetekben, mint a jelenlegi a vállalkozások is sokat szenvednek, nem várt pofonokat kapnak.

Kellett az állami beavatkozás a pénzügyi válság idején, a Covid idején és most, a szankciós helyzetben is – indokolta meg Orbán Viktor az egyre sűrűsödő állami beavatkozásokat. Az állam, a kormány és a piac egymásnak nem ellenségei, egyik sincs meg a másik nélkül - fejtette ki. Olyan idő előtt állunk, amikor erre az együttműködésre szükség van. Erős állam nélkül és együttműködés nélkül sok vállalkozás nem élné túl ezt az időszakot

- fogalmazott.

Beszédében kitért az ország energiaprogramjára, ami tavaly 7 milliárd euró volt, idén már 17 milliárd euró lesz, míg jövőre 17-20 milliárd euróra becsülte ezt az összeget. Azaz 10 milliárd eurót (4000 milliárd forint) elő kell teremteni, hiszen ennyivel növekedett elmondása szerint az energia ára. Éppen ezért a miniszterelnök szerint minden plusz forrást a Rezsivédelmi Alapnak kell szánni, majd felidézte azt is, hogy a munkaadók és a munkavállalók minimálbéremelésről szóló tárgyalásain szó esett arról a lehetőségről is, hogy az állam csökkentse a járulékokat, hogy a vállalkozókról terhet vegyenek le.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Nem tudjuk csökkenteni a TB-járulékot, mert a falnál vagyunk már, nincs hová hátrálni. Nem tud kigazdálkodni a magyar költségvetés járulékcsökkentést

– magyarázta annak az okát, hogy ezt a lehetőséget elvetették.

Kép forrása: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher, MTI/MTVA 

Címkék:
Orbán, euró, állam, költségvetés, kavosz, milliárd, miniszterelnök, orbán viktor, állami,