Virág Barnabás: az infláció csak 2023 második felére csökkenthet számottevően

Pénzcentrum2022. november 22. 15:51

Nem módosított a jegybanki alapkamat szintjén a Monetáris Tanács a mai döntés értelmében. Virág Barnabás a Magyar Nemzeti Alelnöke a mai kamatdöntést követő háttérbeszélgetésen elmondta, hogy a Monetáris Tanács megítélése szerint az alapkamat jelenlegi szintjének tartós fenntartása van összhangban az árstabilitási cél elérésével. Az MNB a pénzügyi piaci helyzet tartós elmozdulásaira fókuszál, az októberben bevezetett eszközöket a kockázatok trendszerű javulásáig fenntartja. 

Virág Barnabás kiemelte, hogy a korábbi kamatdöntés óta javul a kockázatvállalási hajlandóság a világban, viszont a háború fejleményei továbbra is komoly bizonytalansági tényezőt jelentenek. Beszélt a harmadik negyedévben bekövetkezett GDP lassulásról, illetve a belső kereslet lassulásáról. Ugyanakkor az export terén javulás mutatkozott, az ipari termelés dinamikája változatlanul erős, ezek együttes hatására a folyó fizetési mérleg egyenleg javulását várják. E tekintetben már túl vagyunk a mélyponton.

Az MNB alelnöke az infláció kapcsán elmondta, hogy döntően az élelmiszerárak emelkedése okozza a hazai magas inflációt. A jegybank várakozásai szerint az élelmiszerek ára, így az általános infláció is tovább fog emelkedni év végéig, 2023-ban várható csak mérséklődés. Kérdésre válaszolva a beszélgetés végén megjegyezte: a keresletcsökkenés és a nemzetközi hatások révén, bázishatásoknak köszönhetően már az első negyedévben fordulat követhet be, azonban számottevő mérséklődésre a 2023-as év második felében lehet csak várni. Arról is beszélt, hogy a világ országainak közel felében már az infláció lassulását lehetett tapasztalni, ez bizakodásra ad okot.

Virág Barnabás kiemelte, hogy a transzmisszó erősítése és a piaci stabilitás megőrzése változatlan fontosságú. A jelenlegi 13 százalékos kamatot már megfelelőnek tartják a fundamentális inflációs folyamatok kezelésére. A likviditás szűkítésére is szükség van, mert ez turbulens pénzpiaci környezetben hatékonyabb reakciót tesz lehetővé. Szükség van a célzott intézkedésekre, betéti és deviza-csere tenderekre. Az MNB decemberben ismét megtartja a devizaswap tendereit és diszkontkötvény aukcióit. 

Az eurolikviditást nyújtó devizaswap tenderek december 15-én és 30-án, a diszkontkötvény aukciók december 5-én, 15-én és 22-én lesznek. A kéthónapos betéti tender november 30-án hirdetik meg. 

Címkék:
mnb, alapkamat, jegybank, infláció, gazdaság, december, virág,