Éleződik a Parragh-Matolcsy szóháború: nem nyugszanak a kedélyek a katások körül

Telex2022. június 3. 11:03

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökének egy múlt héten adott interjúján rengeteg tanár és tűzoltó háborodott fel, most pedig a jegybank is nemtetszését fejezte ki Parragh szavaival kapcsolatban – írja a Telex.

Parragh László korábban egy interjúban a katás adózókról beszélt meglehetősen negatívan, példaként pedig az ezt az adómódot használó állatorvosokat, újságírókat és ügyvédeket, hozta fel, de kritizálta a pedagógusok kemény reakcióját arra, hogy a kormány elzárkózott az utóbbi időben a tanárok béremelésétől. A kijelentések miatt sokan háborodtak fel, többek között a tanárok és a tűzoltók is.

Parragh most a jegybankot kritizálta egy másik interjúban, melyben a pénzintézetet okolta a gyenge forintárfolyamért. Erre a Magyar Nemzeti Bank sajtóközleményben válaszolt, melyben felszólította az iparkamara elnökét, hogy a jövőben körültekintőbben fogalmazzon meg ilyen szakmai állításokat. Az MNB szerint hamis kritika volt őket felelősségre vonni a magas inflációért, ugyanis a járvány kitörése előtt egyedül az MNB tudta tartani a kitűzött inflációs célt és árstabilitást, a pandémia kitörése után pedig figyelmeztettek a tartós drágulás veszélyeire. Ez alapján a jegybank szerint hamis állítás Parragh részéről, hogy nem működtek együtt a kormánnyal a válságkezelésben.

Címkék:
mnb, jegybank, infláció, tanárok, iparkamara, parragh,