Nehéz bizonyítvány: hiába az EU-milliárdok, rengeteg volt szoci ország előz itt minket

24.hu2022. május 2. 10:02

Magyarországra az utóbbi 10 évben bőven jutott forrás az Európai Uniótól, melyeket főként a gazdaság élénkítésére használtak. Most több szakértő vetette össze a támogatások és a GDP növekedését itthon, az eredményből pedig kiderül, mennyire fontosak ezek az uniós élénkítők a gazdasági fejlődés szempontjából – írja a 24.hu.

A 17 éves EU-tagság ideje alatt nem kevesebb, mint nettó 53,572 milliárd euró támogatást kapott Magyarország, ha pedig összeadjuk a GDP éves növekedését ugyanebben az időszakban, akkor 53,542 milliárd eurót kapunk. Ez alapján a magyar gazdaság össznövekedése egy hajszaállal, de alatta marad az uniós támogatásoknak. Az EU-s tagság kezdetén még viszonylag kevés forrást kapott Magyarország: 2004-ben még csak 176 millió eurót, míg 2010-ben már 2,7 milliárd eurót, majd 2013-tól évi 3–5 milliárd jutott fejlesztésre a közös uniós költségvetésre. A lapnak Petschnig Mária Zita, a Pénzügykutató Zrt. tudományos főmunkatársa úgy nyilatkozott, hogy a gazdaság növekedése nagyban függ az uniós támogatásoktól. Erre példaként a 2016-os évet említette, amikor kevesebb forrás érkezett, és a GDP is alacsonyabb volt. 

Ha a növekedést mértékét nézzük, akkor a befolyó támogatások összegétől függetlenül éves szinten 1,9–2%-kal nőtt a magyar GDP 2002 óta; még úgy is, hogy tavaly a 2020-as járványév után 7,1%-os visszapattanást produkált a gazdaság. Petschnig Mária Zita abban látja a problémát, hogy ugyan az Unióból a GDP-növekedéssel arányosan kaptunk támogatást, ettől még nem sikerült elég nagy növekedést elérni ezzel. Szerinte emögött az áll, hogy nem a versenyképességet növelő beruházásokba fektették a forrásokat, hanem infrastruktúrafejlesztésekbe. Petschnig azt is kiemelte, hogy felzárkózás terén 2010 és 2020 között a volt szocialista országok közül csak a hetedikek voltunk Litvánia, Észtország, Lettország, Románia, Bulgária és Lengyelország után.

Címkék:
támogatás, magyarország, európai unió, gazdaság, gdp,