Ez az ország gyorsan függetlenedne az orosz gáztól: ezzel pörgetnék fel a helyi kitermelést

MTI2022. április 15. 17:01

A román kormánykoalíció pénteken a parlament elé terjesztette a fekete-tengeri földgáz kitermelését szabályozó törvénymódosító indítványt, amelyet sürgősségi eljárásban fognak megvitatni - közölték pénteken a koalíció vezetői.

A koalíció közleménye szerint a jogszabálytervezet mind a tengeri (offshore), mind a szárazföldi (onshore) gázmezők kitermelésének új lendületet ad. A 2018-ban elfogadott korábbi, jelenleg még hatályos jogszabállyal a befektetők elégedetlenek voltak, ezért az új tervezettől tették függővé főleg a fekete-tengeri földgáztartalékok kitermelésének megkezdését.     

A koalíció vezetői úgy vélték, hogy az új tervezet versenyképes adózási rendszert hoz létre. Hozzátették, hogy az adókkal együtt a kitermelt gázból származó jövedelem 60 százaléka a román államé lesz, 40 százaléka a befektetőké, olvasható az MTI-n.

Nicolae Ciuca román liberális miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a Black Sea Oil and Gas amerikai vállalat már az év közepén felszínre hozza az első gázmolekulákat egy kisebb méretű fekete-tengeri földgázmezőből, ahonnan évente 1 milliárd köbméter gázt terveznek kitermelni.

A nagyobbik gázmező, a Neptun Deep kitermelése várhatóan 2026-ban kezdődhet meg - mondta a miniszterelnök. Ez utóbbit az osztrák OMV és a román Romgaz vállalatok fogják kitermelni, onnan a tervek szerint évente 10 milliárd köbmétert gázt hoznak felszínre. A román kormányfő kiemelte, hogy a törvény lehetővé teszi, hogy a dél-kelet romániai Buzau megyében Caragele településen levő onshore mezőn is megkezdődjön 2024 elején a mély kitermelésű gáz felszínre hozatala.    

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Ciuca szerint ez a jogszabály megteremti annak lehetőségét, hogy Románia teljes mértékben függetlenné váljon az orosz gáztól és szert tegyen a vegyipar fejlesztéséhez és működtetéséhez szükséges gázmennyiségre. A kormányfő emlékeztetett, hogy Románia egyik legnagyobb energiafogyasztója, a Marosvásárhely határában levő, műtrágyát gyártó Azomures vegyi üzem a magas energiaárak miatt okozta december eleji leállást követően még mindig nem tudott újraindulni, mert nem rendelkezik a működéséhez szükséges gázzal. Reményét fejezte ki, hogy az új nyersanyagmennyiség következtében Románia lakosai is olcsóbban juthatnak majd hozzá a gázhoz.    

Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke szerint az új törvénytervezet jogi stabilitást és kiszámíthatóságot teremt a fekete-tengeri földgáz kitermelőinek.

Címkék:
gáz, románia, román, földgáz, törvényjavaslat,