Vészjósló előrejelzés a műtrágyakirálytól: akár duplájára is nőhet a gabona ára a háború miatt

Pénzcentrum2022. március 17. 08:31

Bige László, a Nitrogénművek Zrt. vezetője arról beszélt, hogy a műtrágya emelkedő ára az élelmiszerárakban is meg fog jelenni, amelyek szintén drasztikusan emelkednek majd.

Bige László, a Nitrogénművek Zrt. vezetője arról beszélt, hogy beláthatatlan magasságba emelkedhet a gabona ára, és a műtrágya piacon is sosem látott emelkedés következett be - írja a 24.hu. 

A Nitrogénművek Zrt. műtrágyagyártó cég a honlapján egy hete megjelent tájékoztatás szerint átmenetileg leállílották az ammónia termelését az ukrajnai háború által teremtett rendkívüli gazdasági helyzet, és a földgázárak duplázódása miatt. Az üzletember azt mondta, hatalmas raktárkészletük volt, amiről azt gondolták, hogy sokáig kitart, de egy hét alatt szinte a teljes mennyiséget eladták, már csak néhány ezer tonna van, amit a hazai piacra tartogatnak. 

Azt mondta, hogy ha a gáz ára tartósan nem megy majd 100 euró alá – ami a mindenkori árszint négyszerese – beláthatatlan következmények jönnek. Az Oroszországgal szembeni szankciók miatt feltehetően a gázár nem megy majd lejjebb, máshonnan meg gyakorlatilag nem lehet földgázt venni. Ennek eredményeként nem fogjuk tudni feltölteni a gáztározókat, így a nyári műtrágya ára is nagyon magasan lesz – mondta.

Címkék:
euró, árak, áremelkedés, bige, gabona, élelmiszerárak, háború,