Már 152 ezer család csapott le a minimum 600 ezres támogatásra: még nincs késő igényelni

Pénzcentrum2022. február 14. 10:31

Hatalmas érdeklődés övezi a csokot és a falusi csokot, a 2015-ös indulása óta tavaly volt a legnagyobb érdeklődés az állami támogatás iránt. A csok keretei között 152 ezer család szerződött, de a falusi csok is népszerű volt.

A családi otthonteremtési kedvezmény 2015-ös indulása óta tavaly volt a legnagyobb az érdeklődés az állami támogatás iránt: a csokot és a falusi csokot is egybeszámítva, a múlt év utolsó három negyedévében a megkötött szerződések száma rendre meghaladta a tízezret – tájékoztatta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a Mediaworks Hírcentrumát.

A Magyar Nemzet hétfői számában megjelent interjúban Tállai András ismertette, hogy 2015. július 1. és 2021. december vége között mintegy kétszázezer kérelmet fogadott be az állam, összesen majdnem 660 milliárd forint értékben.

A csok keretei között 152 ezer család szerződött 450 milliárd forintra, míg a falusi csokkal további huszonhatezer család jutott hozzá több, mint 140 milliárd forinthoz. Az államtitkár hozzátette, hogy adó-visszatérítési támogatás címén több mint százmilliárd forint jutott a családokhoz, a lakáscélú kölcsöntartozással rendelkező, további gyermeket vállaló családok törlesztési támogatására fordított állami kiadás pedig elérte a 63 milliárd forintot.

Szintén a családok támogatását szolgálja az ötszázalékos lakásáfakulcs, a csokot igénylő családoknak járó illetékmentesség, továbbá a múlt év elején útjára indított otthonfelújítási program is, emelte ki Tállai András.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A falusi csok és a mellé felvehető kedvezményes hitel igénylése 2022. június 30-ig adható be jelen állás szerint, amennyiben nem hosszabbítanak a határidőn. Ez pedig nem is az egyetlen támogatási forma, amelynek határideje idén lejár:

Címkék:
család, forint, támogatás, csok, milliárd, falusi csok,