Kiderült, mikor kapják az emelést és prémiumot a nyugdíjasok

Pénzcentrum2017. október 12. 12:00

A havi nyugdíjat, az egyösszegű emelést és a nyugdíjprémiumot november 10-én egy utalványon kapják meg az érintettek.

A novemberi nyugdíjprémium maximum összege 12 ezer forint lesz, legfeljebb ennyit kaphat egy nyugdíjas. Az átlagos, 112 305 forintos saját jogú nyugdíj esetében a 12 ezer forintos nyugdíjprémium, valamint az egyösszegű, 10 785 forintos emelés összesen 22 785 forintot pluszt jelent novemberben. Ha a nyugdíjas kapja a 34 770 forintos átlagos özvegyinyugdíj-kiegészítést is, akkor az egyösszegű emelése 14 125 forint, míg a nyugdíjprémiuma 12 ezer forint, azaz 26 125 forinttal többre számíthat a jövő hónapban - értesült a Magyar Idők.

Múlt héten jelentette be a kormány, hogy a törvényben meghatározott nyugdíjkorrekció mellett nyugdíjprémiumra is számíthatnak az idősek. Vasárnap pedig további kiegészítést adtak közre, melyben az szerepel, hogy ha z infláció meghaladja a tervezett mértéket, akkor ki kell egészíteni a nyugdíjakat, és ha a gazdasági növekedés meghaladja a 3,5 százalékot, akkor nyugdíjprémiumot kaphatnak az idősek.

A novemberi nyugdíjat, az egyösszegű emelést és a nyugdíjprémiumot november 10-én utalják a bankszámlákra és a postára, amely november 15-től kezdi el a kézbesítést.

Nyugdíjprémiumot egyébként idén fizetnek először. Fedezetére ebben az évben 24 milliárd, jövőre pedig 32 milliárd forintot biztosít a költségvetés. További változás a nyugdíj kifizetéseket illetően, hogy az Országos Nyugdíj-főigazgatóság helyett a Magyar Államkincstár intézi a kiutalást. Ez remélhetőleg nem okoz majd változást, és továbbra is mindenki a megszokott időpontban kapja majd meg nyugdíját.

Címkék:
pénzcentrum.hu, nyugdij, gazdaság, emelés, nyugdíjprémium, kifizetés, nyugdíjkorrekció,