Tombol a járvány Magyarországon: százezrek estek ágynak a napokban, nagy a baj

MTI2023. december 22. 18:15

Nőtt a influenzaszerű és az akut légúti fertőzés tünetekkel orvoshoz fordulók száma az 50. heti adatok szerint - írja az MTI Molnár Zsuzsanna, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) osztályvezető főorvosa péntek délelőtt az M1 aktuális csatornának adott nyilatkozata alapján.  

Hozzátette: az 50. héten az országban figyelőszolgálati jelentések alapján mintegy 40 200-an influenzaszerű tünetekkel, 295 600-an akut légúti fertőzés tüneteivel fordultak orvoshoz. A tájékoztatása szerint az Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) laboratóriumában elvégzett virológiai vizsgálatok alapján, a sentinel orvosoktól beérkezett minták mintegy 43 százaléka volt koronavírusra, 5,5 százaléka influenzára pozitív, emellett egyéb kórokozókat, légúti óriássejtes vírust (RSV-t) és úgynevezett humán metapneumovírust is kimutattak a mintákban.

Az osztályvezető tudatta azt is, hogy az 50. héten egy óvodai közösségi járványról is kapott jelzést az NNGYK, amelyben az influenza A vírusát állapították meg kórokozóként. A súlyos akut légúti fertőzéssel felvett betegek száma is nőtt az elmúlt héten, a 339 felvett betegből 247 koronavírus miatt, 7 RSV-vírus miatt, ketten influenzavírus miatt kerültek kórházba - tudatta.

A koronavírussal kórházba kerültek több mint 70 százaléka a 60 év feletti korosztályból került ki. Ezekből az adatokból jól látható, hogy légúti fertőzések mögött több korokozó is áll egyszerre, de a legtöbb megbetegedést a koronavírus okozza - fűzte hozzá a főorvos. Az elmúlt héten 15 influenzavírust azonosítottak, abból 14 volt influenza A és egy influenza B, így elmondható, hogy Magyarországon jelenleg influenza-járványról nem beszélhetünk - közölte.

Az európia országokban is hasonló a helyzet, a koronavírus cirkulációja mindenhol magasabb, mint a szezonális influenza és az RSV-vírus cirkulációja - mutatott rá az osztályvezető. Hangsúlyozta: az influenzás megbetegedések száma külföldön és hazánkban is nőtt, és az influenza aktivitás fokozódni fog, de jelenleg még nem lehet megmondani, hogy e tekintetben milyen szezonunk lesz. Hozzátette: ezt nagyon sok tényező befolyásolja, elsősorban az, hogy az influenza B vírus illetve az influenza A vírus H1 vagy H3 altípusa lesz domináns.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Megemlítette azt is, hogy a koronavírus tekintetében a szennyvízadatok stagnálást mutatnak. A műsorban a főorvos kitért arra is, hogy a koronavírus elleni védőoltás javaslata megváltozott, átértékelődött az oltás Magyarországon. Nagyon sok ember rendelkezik oltásos immunitással, illetve úgynevezett hibrid immunitással.

Elsősorban az idős, krónikus betegséggel szenvedő személyek számára javallott a védőoltás, hiszen ők egy fertőzést követően súlyosan megbetegedhetnek, emellett a krónikus betegek és az egészségügyi dolgozók is kérhetik a védőoltást - fűzte hozzá Molnár Zsuzsanna. Az oltópontokon elérhető a Moderna legújabb Covid-19 elleni vakcinája és a háziorvosoknál az influenza elleni védőoltás - hangzott el a műsorban.

Címkék:
influenza, fertőzés, koronavírus, megbetegedés, covid, nngyk,