Vizsgálni kezdi a kórházi fertőzések magas számát az NNGYK: erre számíthatnak a betegek

Népszava2023. november 8. 09:21

Elemezni készül a hazai kórházi fertőzéseket a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) - írja a Népszava. Surján György, az intézmény Prevenciós és Epidemiológiai igazgatója az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) által szervezett háttérbeszélgetésen elmondta, hogy egy ilyen munka szembesítheti az elemzőket előre nem látható problémákkal, ezért annak a befejezése nehezen megjósolható. A beszélgetésen elhangzott, hogy „a kórházi fertőzések száma nulla sosem lesz”, mindössze 20-40 százaléka kerülhető el odafigyeléssel, és van olyan terület, ahol javulást látni.

Surján Orsolya, az országos tisztifőorvos helyettese a háttérbeszélgetésen elmondta: 2022-ben a multirezisztens kórokozók okozta fertőzésekből 13 százalékkal kevesebbet jelentettek az intézmények. Tavaly az előző évhez képest a véráramfertőzések aránya is 22 százalékkal csökkent, és a clostridium difficile okozta infekciókból is 10 százalékkal lett kevesebb.

Surján György beszélt arról, hogy mennyire nehéz az egyes intézményekben előforduló fertőzések elemzése: figyelembe kell venni pl. van-e a fertőzöttnek társbetegsége, hány éves, milyen szociális környezetben él, föl tud-e kelni, kell-e mosdatni stb. Jelenleg nem létezik olyan tudományosan megalapozott és validált módszer, ami ezeket a különbözőségeket mind ki tudná küszöbölni és lehetővé tenné azt, hogy a különböző kórházak adatait egymáshoz lehessen mérni a szakértő szerint. Surján György beszélt arról is, hogy a kórházi fertőzések száma nulla sosem lesz. Szakirodalmi adatok szerint az összes kórházi fertőzésnek mindössze 20-40 százaléka kerülhető el odafigyeléssel, az ellátási folyamatok javítgatásával, a maradék 60 százalék be fog következni - mondta el.

Címkék:
egészség, kórház, fertőzés, egészségügy, beteg, tisztifőorvos, betegek, kórházak, fertőzöttek, fertőzésveszély, kórházi ellátás,