Pénzcentrum • 2023. június 16. 09:28
Vélhetően megszüntette az eljárást a rendőrség Gálvölgyi János ügyében. Miután a színészhez nem ért ki a mentő, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indult eljárás. Viszont gyanúsítotti kihallgatás nem volt.
Kicsit több mint egy hónapja robbant ki a bortány, Gálvölgyi János rosszul lett otthonában, de a család hiába várta a mentőt, végül lányai vitték kórházba. Szerencsére a legendás színész azóta jól van, hamarosan visszatér a színpadra, viszont az ügyben a rendőrség eljárást indított foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.
Ugyanakkor, mint a Blikk írja, gyanúsítotti kihallgatás nem történt az ügyben, a hatóságok pedig most a naphire.hu kérdésére azt mondták, hogy a BRFK ügydöntő határozatot hozott, amelynek tartalmát annak kézhezvételéig nem kommunikálják. Egy jogász ennek kapcsán azt mondta a lapnak, hogy ez arra utalhat, hogy megszüntették az eljárást.
Akinek ez nem tetszik, sértett, vagy rokon, vagy feljelentő, vagy Gálvölgyi maga – mindegy, kicsoda –, megpanaszolhatja. És akkor az ügyészség majd elbírálja, hogy ez helyes volt, avagy elrendeli a nyomozást. De biztos vagyok benne, hogy megszüntető határozatról van szó
- magyarázta Magyar György.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Címlapkép: Róka László, MTI/MTVA