Csendes gyilkos pusztítja tömegével a magyarokat: sok apróságon múlhat, megúszod-e

Seregély Orsolya2022. augusztus 2. 16:01

A magyar felnőttek mintegy 60 százaléka fél attól, hogy élete során rosszindulatú daganatot diagnosztizálnak nála. Nem alaptalan a szorongás, hiszen a KSH adatai alapján 2020-ban több, mint 68000 rosszindulatú daganatos betegséget jelentettek, és sajnos nagyon valószínű, hogy azóta sem csökkent ez a szám jelentősen.

A magyar felnőttek közel 60 százaléka aggódik amiatt, hogy élete során rosszindulatú daganatos megbetegedéssel diagnosztizálják, miközben csak alig tizedük nem tart ettől egyáltalán. A Generali Biztosító reprezentatív felmérése arra is rámutatott, hogy főképp a nők félnek a ráktól, a legkomolyabb megbetegedési kockázatnak pedig a családban korábban előforduló daganatos betegségeket tartják a felmérés résztvevői. A szorongás nem alaptalan: Magyarország évek óta rosszul szerepel a rákkal kapcsolatos halálozási listákon, leggyakoribb a tüdőrák, a vastagbélrák és a többnyire nőket érintő mellrák.

Sajnos félelmeink nem alaptalanok, az Eurostat legfrissebb adatai szerint Magyarország az élen áll Európában a daganatos betegségek által okozott halálozások tekintetében: 100 000 lakosra akár több, mint 300 rák miatti haláleset jut évente. A szomorú lista élmezőnyében velünk van Horvátország, Szlovákia és Szlovénia is, míg Európa legjobbjai ebből a szempontból a ciprusiak, a finnek és a svédek. A nőknél a leggyakoribb a mellrák, a tüdőrák és a vastagbélrák, míg a férfiak körében a tüdőrák, a vastagbélrák és a prosztatarák a legdominánsabb Európa-szerte.

A férfiak esetében a legmagasabb standardizált rák okozta halálozási arányt Lettországban, Horvátországban, Magyarországon és Észtországban jelentették, ezek mindegyike 440 feletti 100 000 férfilakosra vetítve. A nők esetében a legmagasabb standardizált daganatos halálozási arányt Magyarországon és Dániában jegyezték fel, mindkettő 240 feletti 100 000 női lakosra vetítve. A KSH adatai alapján 2020-ban több, mint 68 000 rosszindulatú daganatos betegséget jelentettek, és sajnos nagyon valószínű, hogy azóta sem csökkent ez a szám jelentősen.

Kezelési kilátások

Egy daganatos betegség diagnózisa azonban rendkívüli terhet jelent a betegnek és a hozzátartozóknak is, a kezelés pedig túlmutat a műtéteken és az orvosi kezeléseken. Egy daganatos betegséggel diagnosztizált betegnek nem csak a betegséggel, hanem a kezelések, a műtétek és ezek hosszabb távú hatásaival is meg kell birkóznia, ami hatalmas lelki és testi megterhelést jelent.

Ahhoz, hogy ez sikerüljön, a betegnek és a családnak is segítségre van szüksége, ami a szakszerű onkológiai ellátás hiteles, szakmailag megfelelő kiegészítése. Magyarországon több szervezet és alapítvány foglalkozik a rákos betegekkel, és családjukkal, a Van Holnap! Alapítvány is ezt tűzte ki célul.

A Brancs közösségi finanszírozási oldalon is szereplő kampány vezetőjét, az alapítvány egyik kuratóriumi tagját, Brjeska Dórát kérdeztük arról, hogyan támogatja a hazai egészségügy a rákos betegek felépülését a kezelést követően. Mint mondta, nincs egységes rehabilitációs program, ami talán nem is baj. A betegek nagyon különbözőek.

Van, akinek egyáltalán nincs szüksége támogatásra, nem igényli. De olyan is van, aki igényli, viszont nem biztos, hogy neki is az jön be, ami másnak. Minden betegnek olyan támogatásra van szüksége, ami hozzá a leginkább passzol. Nagyon nehéz kérdés, hogy milyen formában van értelme a rehabilitációnak

- emelte ki Brjeska Dóra. A felépülés útja igen rögös, a lábadozók több problémával is találkozhatnak. Megkapni a diagnózist hatalmas teher, amikor az ember teljesen más dimenzióba kerül, és a túlélésért küzd. Sajnos sok a csaló és az álhír, ami sokat ront a helyzeten.

Itt lépnek be a képbe azok a „kiegészítő” módszerek, szerek, amiket valahol hallott, vagy olvasott róla, látta a tv-ben, a közösségi médiában. Az ilyen csodaszerek azok, amik több komoly problémát okozhatnak, egyrészt a beteg számára. A rák alapból sem egy gazdaságos betegség. A különböző készítmények, amik sokat ígérnek több tízezer forintos tételt jelentenek havonta, amiért cserébe leginkább a megnyugvást adják, hogy az ember mindent megtett

- fejtette ki a Van Holnap! Alapítvány kuratóriumi tagja. Kiemelte, hogy emellett nagy probléma, hogy ezekkel a szerekkel nem végeznek olyan vizsgálatokat, ami megmutatná, hogy hogyan lépnek kölcsönhatásba a gyógyszerekkel, hogyan hatnak a beteg szervezetre.

Lehet, hogy semmilyen hatásuk nincs, és tényleg csak a lelki megnyugvás jön, de jó eséllyel gyengíthetik vagy éppen erősíthetik a gyógyszerek hatását, ami komoly egészségkárosodást is okozhat. Ugyanez igaz a gyógyulást ígérő, rákellenes diétákra, amik súlyos egészségügyi problémákat okozhatnak

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

- mondta a szakember, aki hozzátette, hogy az így kialakult problémák nem csak a betegek zsebéből vesznek ki pénzt, hanem az egészségügynek is többletköltséget jelentenek.

A családokra is rendkívülien hat az, ha egy családtag megbetegszik. A beteg fél, csakúgy mint a hozzátartozók, akik tehetetlennek is érezhetik magukat. Éppen ezért, tette hozzá Brjeska Dóra, minél több használható információra van szükségük, mert nagy igazság, hogy amit ismerünk, attól kevésbé félünk. Ha megfelelő információkat kapnak a betegséggel kapcsolatban, az nagyon sokat segít.

Éppen ezért a táplálásterápiás programunkat úgy alakítottuk, hogy hozzátartozók is részt vehetnek. Ez azért fontos, mert így ők is hatékony résztvevői lehetnek a gyógyulásnak, tudják hogyan segíthetnek, mit tehetnek bizonyos esetekben. Sok esetben a betegnek nincs ereje vagy lelkileg nincs olyan állapotban, hogy részt tudjon venni, ilyenkor nagyon jó, ha a hozzátartozó jön, mert később akár át is tudja adni az információkat, ha a beteg kész rá

- mondta a szakember.

2021-ben adta ki az Európai Klinikai Onkológiai Társaság az új irányelveit melyek a daganatos betegek tápláltsági állapotát helyezik előtérbe. Az irányelv többek között minden daganatos beteg számára ajánlja a rendszeres táplálkozási szűrést és támogatást. A programuk ennek teljesen megfelel. Amellett, hogy a kezelések alatt igény szerint vehetnek részt a tanácsadásom, személyre szabott anyagokkal is segítik a mindennapokban a betegeket. Az étkezés azonban nem csak a daganatos betegeknek fontos, a magyarok azonban nem járnak élen, ha az egészséges táplálkozásról van szó.

Reprezentatív felmérésre alapozott választ erre nem igazán lehet adni, hiszen a legutóbbi országos felmérési eredmény (OTÁP) 2014-es, a 2019-ben végzett felmérés eredményei még nem publikusak, így csak szűk, egyéni tapasztalatokról beszélhetünk. A tanácsadások során jellemzően azt tapasztaljuk, hogy nagyon sokan törekszenek arra, hogy az étkezési szokásaikkal is támogassák az egészségüket, azonban a gyakorlati megvalósításban sok probléma van, hiszen rettenetesen könnyű elveszni a social media-ban elérhető kétes eredetű információk között

- tudhattuk meg a kuratóriumi tagtól.

Arról korábban mi is sokat írtunk, hogy melyek a legnagyobb egészségkárosító táplálkozási szokások, amelyeket a mag gyakran elkövetnek. Brjeska Dóra kiemelte, hogy ezek a problémás szokások elég széleskörűek, és ebben az esetben is leginkább megkérdőjelezhető forrásokból származó információk követésének az eredményei ezek az egészséget nem támogató szokások.

Természetesen érdemes megemlíteni a magyar hagyományos étkezési szokásokhoz társuló magas zsiradékbevitelt, ezen belül magas koleszterin és telített zsírsav bevitelt, amely mind növelheti többek közt a szív és érrendszeri megbetegedések kialakulásának a rizikóját. Azonban sok testi, mentális, szociális problémát okozhatnak az indokolatlanul korlátozó szigorú diéták, egyoldalú étrendek

- fejtette ki Brjeska Dóra.

Címkék:
egészség, betegség, rák, daganatos betegségek, beteg, gyógykezelés, daganat, közösségi finanszírozás, brancs, brancs közösség, crowdfunding,