Előbb a járvány, most a háború megy rá a magyarok idegeire: ezeket a tüneteket nagyon komolyan kell venni

Pénzcentrum/InfoRádió2022. március 19. 15:02

A magyarok mentális egészségére már a járvány is jelentős negatív hatást gyakorolt, azonban mire fellégezhettünk volna, jött a háború. Az új helyzet okozta bizonytalanság, stressz szorongáshoz vezet, amely már nem csak mentális egészségünket veszélyezteti: testi tünetek formájában is jelentkezik.

Füredi Éva mentálhigiénés szakember szerint a fegyveres konfliktus most sokakban kelt szorongást, ami miatt alvászavarok, rossz álmok és étvágytalanság is jelentkezhet, de az önkéntesek akár a menekültekéhez hasonló traumát is átélhetnek. A szakértő az InfoRádiónak úgy nyilatkozott: "Részben megedződtünk a Covid által, de a háborúhoz azért nem szoktunk hozzá. És hát most a média összes csatornája a háborúval foglalkozik, és a menekültekkel kapcsolatos hírek özönlenek ránk, nem is tudjuk teljesen kizárni." Mit jelent a szorongás, és mik a tünetei, hogyan kezeljük?

Ez egyfajta folyamatos készültségi állapotot jelent, hasonlít ez az életünk során átélt stresszhelyzetekhez, viszont mégis erősebb ennél, mivel a korábbi stresszhelyzetekre van megoldókészletünk, arra viszont nincs, hogy mit kezdünk egy háborús helyzettel, menekültekkel

- folytatta. Akik a menekülteket segítik, plusz érzelmi terhet vesznek magukra azzal, hogy testközelből látják az érkező menekültek traumáját. Ezzel kapcsolatban Füredi Éva elmondta, a segítők egy része professzionális, ők erre fel vannak készítve. Viszont az önkéntesek, akik például a határon segítik az embereket vagy otthonukba fogadják őket, nincsenek. "Látni a sok szenvedést egy olyan trauma, amely megérinti azokat a segítőket, akik erre nem voltak felkészülve, ezt hívjuk másodlagos traumatizációnak" - fejtegette.

A szorongás tünetei: készültségi állapot, beszűkült gondolatok (háború, menekültek, hatások, kérdések), alvászavar, rossz álmok, étvágytalanság. Füredi Éva úgy látja, ha valaki nem tud rendesen enni, aludni, nem tud a szociális kapcsolataiban létezni, nem tud dolgozni, nem tudja a normál életvitelét élni, annak érdemes szakemberhez fordulnia.

Címkék:
egészség, stressz, betegség, szorongás, mentális egészség, menekültek, háború,