Pénzcentrum • 2022. február 25. 17:32
Díjköteles koronavírus elleni védőoltásra hivatkozva húztak le egy ceglédi anyát. A Ceglédi Járási Ügyészség vádat emelt az ötletgazda nővel és az orvosnak beöltöző férfival szemben is.
A Pest Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a hetven körüli beteges asszony, a szintén beteg lányával élt egy Cegléd közelében lévő tanyán. A női elkövető már régebb óta ismerte az asszonyt, mert 2019 nyarán és 2020 februárjában is kicsalt tőle különböző indokokkal közel háromszázezer forintot.
Miután sejtette, hogy többször nem tudja személyesen átverni, ezért egy férfi ismerőséhez fordult. Rávette, hogy adja ki magát orvosnak, és koronavírus elleni oltás címén próbáljon meg pénzt kicsalni az idős asszonytól. Az elkövetők 2021 januárjában azt használták ki, hogy az első védőoltások alkalmazása még épp csak megkezdődött, így azzal kapcsolatban még sok ember nem tájékozódott megfelelően.
A férfi fehér öltözetben, szemüvegben és arcmaszkban, orvosként bemutatkozva jelent meg a az asszony tanyáján. Közölte vele, hogy koronavírus elleni védőoltás miatt érkezett hozzá, de az díjköteles. Azért, hogy a hatást fokozza, az elkövető immár saját ötlete alapján megfenyegette az anyát Azt mondta neki, hogy ha nem veszi fel az oltást, akkor büntetést fog kapni.
Mindezek hatására az asszony összesen negyvenezer forintot adott át a férfinak a saját és a lánya oltására. Ezután a férfi közölte, hogy betegszállítók érkeznek később, és elviszik őket az oltópontra, majd távozott. A Ceglédi Járási Ügyészség a férfi ellen zsarolás, míg a társa ellen a csalások miatt emelt vádat.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Címlapkép: Vajda János, MTI/MTVA