Közeleg az összeomlás az egészségügyben? Erre figyelmeztet most a WHO

Közeleg az összeomlás az egészségügyben? Erre figyelmeztet most a WHO

MTI2021. december 21. 08:43

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) aggódik amiatt, hogy a koronavírus-járvány idején a súlyos munkakörülmények és a megfelelő támogatás hiánya miatt sok egészségügyi szakembert veszítettek el - mondta Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz főigazgató egy hétfői genfi tájékoztatón. A szervezet vezetője felhívta a figyelmet az orvosok és ápolók világszerte növekvő hiányára.

Az orvosok, ápolók "több mint két éve éjjel-nappal dolgoznak, és sokan közülük kiégtek, nem kapnak megbecsülést a munkájukért". Emlékeztetett arra, hogy a világjárvány kezdetén "sok támogatást" kaptak az egészségügyi dolgozók. Ezt azonban tettekre kell váltani: a kormányoknak segíteniük kell a munkakörülményeik javításában a fizetés és a képzés terén - hangsúlyozta.

A Covid az egész egészségügyi rendszer számára kihívássá vált. Egy olyan időszakban, amikor több dolgozóra - ápolókra és orvosokra - van szükségünk, valójában elveszítjük őket

- folytatta a főigazgató. Elmondása szerint "már a járvány előtt is komoly hiány volt az egészségügyi szakemberekből". A helyzet most még tovább romlik - tette hozzá. Azt hangoztatta, hogy megérti az egészségügyi dolgozók csalódottságát. Felszólította ezért a médiát: "emlékeztesse az országokat, hogy valóban fektessenek be az egészségügyi rendszerekbe, különösen a munkaerőbe".

A koronavírus omikron variánsa gyorsabban terjed, mint a delta változat, és fertőzéseket okoz a beoltott vagy a betegségből felépült emberek körében - mondta.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Kijelentette: már "következetes bizonyítékok vannak arra, hogy az omikron variáns lényegesen gyorsabban terjed, mint a delta". Hozzáfűzte, valószínű, hogy a beoltott vagy felépült emberek is meg- vagy újrafertőződnek. Észrevétele összhangban áll a londoni Imperial College múlt heti tanulmányának megállapításával, amely szerint az újrafertőződés kockázata több mint ötszörös, és nincs jele annak, hogy az omikron variáns enyhébb lenne, mint a delta.

Gebrejeszusz kijelentette, 2022 legyen az az év, amikor "véget vetünk a világjárványnak". Legyen az az esztendő, amikor minden ország befektet a jövőbeni ilyen mértékű katasztrófákra való felkészülésbe. Végezetül sürgette a nemzeteket, hogy fordítsanak forrásokat az egészségügyi alapellátáson alapuló fenntartható egészségügyi rendszerek kiépítésére, az egészségügyi szolgáltatásokhoz való egyetemes hozzáféréssel. A WHO szerint a világjárvány kezdete óta csaknem 274 millióan fertőzödtek meg a koronavírussal, amely több mint 5,35 millió áldozatot szedett.

Címkék:
egészség, járvány, egészségügy, oltás, koronavírus, who, Omikron,