Pénzcentrum • 2021. augusztus 15. 13:57
A Brown University kutatásának eredménye szerint a csecsemők is megsínylették a járványt kísérő intézkedéseket. Olyan hátrányba kerültek járvány előtt született társaikkal szemben, ami az átlagos IQ-ban is kimutatható.
Egy új, az amerikai Brown University által végzett kutatás szerint azok a kisbabák, akik a járvány alatt születtek jóval gyengébb verbális, szociális és kognitív képességekkel rendelkeznek, mint a járvány előtt született gyermekek. A kutatásban összesen 672 kisgyermeket tesztelték le, akik közt voltak olyanok, akik a járvány kezdete előtt születtek, és olyanok is, akik már utána jöttek világra. Hasonló vizsgálatokat egyébként korábban is végeztek és a tudósok szerint a járvány előtti időben a három hónap és három év közti gyermekek átlagos IQ-ja rendszerint 100 körül volt.
A járvány alatt született és szocializálódott kicsiknél viszont az átlagos IQ mindössze 78 volt.
A szakértők szerint ennek oka az lehet, hogy a lezárások miatt a kisgyermekeket is sokkal kevesebb inger érte, kevesebbet tudtak érintkezni társaikkal és a külvilággal. Ez pedig tanulásukat és a különböző képességek elsajátítását is nagyban hátráltatta náluk
Egyáltalán nem elhanyagolható mértékű a különbség, véli Sean Deoni, a tanulmányt jegyző egyik kutató, aki szerint az ingerszegénységen felül az is árthatott a gyerekeknek, hogy a járványhelyzet okozta stressz közepette a szülők kevesebb időt tudtak a gyermekeikre szánni.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Deoni arra is figyelmeztetett, hogy a csecsemő- és kisgyermekkorban bekövetkezett lemaradásokat később nagyon nehéz behozni, és még messze nem látni, hogy a kimutatott változásnak hosszútávon milyen következményei lehetnek.
A kutatók azt is kiemelték, hogy a kutatásban többnyire kimondottan jó anyagi hátterű családból származó gyermekeket vizsgáltak, emiatt felmerül az is, hogy a szegényebb családok gyerekei még ennél is nagyobb lemaradásba kerülhettek a pandémia következtében.