Erről idős magyarok százezrei nem tudnak: settenkedő vérnyomás-betegség okoz óriási gondokat

Pénzcentrum2021. május 17. 13:01

A hipertónia körülbelül 1,13 milliárd embert érint világszerte. 2025-re ez a szám 1,5 milliárdra is nőhet. A magyar felnőtt lakosságban a betegség előfordulása meghaladja a 35%-ot. 65 év felett pedig már minden második magyar vérnyomás betegséggel küzd - derült ki egy friss felméréséből. A hipertónia gyakran nem vagy nagyon bizonytalan tüneteket okoz, ezért van szükség a rendszeres vérnyomásmérésre. Kevésbé ismert, ezért is fontos rá felhívni a figyelmet, hogy a betegség akár látáskárosodáshoz vagy veseelégtelenséghez is vezethet.

„Tekintettel arra, hogy a hipertónia leggyakrabban tünetmentes és sok magas vérnyomásos beteg nem tud a betegségéről, sokan vannak, akik nem részesülnek megfelelő kezelésben. A kezelés célja nem csupán a vérnyomás beállítása, hanem a már kialakult szövődmények kezelése, illetve a kialakulásuk megakadályozása. Magyarországon közel egymillió kezeletlen magas-vérnyomásos beteg lehet, pedig a hipertónia az egyik legsúlyosabb rizikófaktora a szív-érrendszeri megbetegedéseknek, és az ebből eredő halálozásnak” - emeli ki Dr. Kapocsi Judit, a KardioKözpont magasvérnyomás és érkockázat specialistája.

A Kardioközpont munkatársai a Hipertónia Világnapja alkalmából 500 fős, a magyar lakosságot reprezentáló felmérést készítettek. A Szinapszis Piackutató és Tanácsadó Intézet bevonásával készült kutatásban a betegség előfordulását és a kapcsolódó ismereteket mérték fel a szakemberek. A hazánkban népbetegségnek számító magas vérnyomás a felmérésben résztvevők harmadát személyesen is érinti. A hipertónia előfordulása a férfiak körében gyakoribb (38 százalék), mint a nők között (24 százalék).

Az életkor előrehaladtával a betegség előfordulásának gyakorisága jelentősen növekszik, a felmérés alapján a legidősebbek körében már 58%. A Magyar Hipertónia Társaság vizsgálata szerint a 65 év feletti korosztályban 60%-nál is magasabb lehet az érintettség. A két felmérés adatai közti különbség hátterében az állhat, hogy még az idősebb korosztályban is lehetnek kezeletlen hipertóniások, akik nem tudnak betegségükről. A vizsgálat eredményei szerint a felsőfokú végzettségűek körében az átlagnál nagyobb arányban (44 százaléknál) fordul elő a betegség.

Súlyos szövődmények léphetnek fel

A megkérdezettek többsége tisztában van azzal, hogy a magas vérnyomás nagyon súlyos következményekkel járó betegség, és nem csupán azoknál fordulhat elő, akiknek a családjában már diagnosztizáltak hipertóniás beteget. A magasvérnyomás-betegség legtöbbek által ismert szövődménye a stroke, amelyet a szívelégtelenség és az artériák károsodása követ. Kevésbé köztudott, hogy a magas vérnyomás látáskárosodáshoz (ritka esetben látásvesztéshez) és veseelégtelenséghez is vezethet. A betegség következtében kialakulhat fokozott trombózis készség, demencia és erekciós zavar is.

Tünetmentesen is orvoshoz kell fordulni

A válaszadók többsége, 57 százalék tudja, hogy fejfájás és szédülés is jelezheti a betegséget, de azzal is tisztában van, hogy a betegség látható tünetek nélkül is jelen lehet. A személyesen is érintettek közül a legtöbben fejfájásról számoltak be, mint kísérőtünet, ez jelentősen gyakoribb volt a nők körében (férfiak: 38 százalék, nők 61 százalék). Saját bevallása szerint semmilyen tünetet nem tapasztalt a válaszadók negyede (a férfiak 33 százaléka és a nők 17 százaléka). A megkérdezettek 20 százaléka tévesen úgy gondolja, hogy tünetmentesen nem szükséges orvoshoz fordulni. Egy másik népszerű tévhit, hogy a gyógyszerszedést a vérnyomásértékek rendeződése után abba lehet hagyni. Utóbbi tévhit szignifikánsan népszerűbb a férfiak körében, mint a nők között.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az életmód és a mérés szerepe

Viszonylag közismert, hogy bizonyos életmódbeli változtatásokkal lehetséges a vérnyomás csökkentése. A rendszeres mozgás szerepét a férfiak 77 százaléka, a nők 68 százaléka említette. A sószegény étrend jelentőségét leginkább a betegségben személyesen érintettek ismerik. A megkérdezettek kétharmada tudja, hogy hipertónia esetén a dietetikus és a mozgásterapeuta is segítségére lehet a vérnyomás csökkentésében. A Kardioközpont kutatása szerint minden 5. személy használ vérnyomásmérésre olyan okoseszközt, ami eltárolja vagy továbbítja a mért eredményeket. Az érintettek mintegy fele (47 százalék) nem szokta feljegyezni a mérés eredményeit, csak a saját memóriájára hagyatkozik.

„Minden magas vérnyomású betegnek megfelelő életmód-változtatás bevezetése javasolt. A célzott életmód-terápia mozgásterápiából és dietetikai iránymutatásból áll. A mozgásterápia lehetőleg minden nap végzett közepes intenzitású kardio mozgásra (intenzív sétára, futásra, kerékpározásra, úszásra) épül. A vérnyomás csökkentése érdekében ajánlott mérsékelni a só- és a transzzsírok, valamint az alkohol fogyasztását. Ezen felül fontos a szervezet általános állapotára ható stresszorok csökkentése, a stressz kezelése. Magas vérnyomás betegeknek különösen fontos a rendszeres vérnyomás ellenőrzés. Nem elég mérni, el kell menteni vagy fel kell jegyezni az értékeket, és elérhetővé kell tenni az adatokat az orvos számára” - dr. Babai László, a Prima Medica Egészséghálózat alapítója.

Címkék:
betegség, vérnyomás, magas vérnyomás,