MTI • 2021. május 10. 19:29
A Johnson & Johnson és az AstraZeneca koronavírus elleni vakcináinak mellőzését javasolta a norvégiai oltási kampányban a skandináv ország kormányának szakértői bizottsága a hétfőn közzétett vizsgálati jelentésében.
A szakértői testület arra a következtetésre jutott, hogy a két készítményt ugyanakkor tegyék elérhetővé a lakosság számára az oltási kampányon kívül, bár ennek feltételeiről nem sikerült megállapodásra jutni.
Nagy hangsúlyt kell fektetni az országos oltási kampány iránti bizalom fenntartására, hogy elérhető legyen a lakossági immunitás az elkövetkező években lehetséges további vakcinázásokkal
- olvasható a bizottsági jelentésben. Bent Höie, norvég egészségügyi miniszter közölte, hogy tüzetesen megvizsgálják a jelentést, illetve a Nemzeti Közegészségügyi Intézet (FHI) hasonló tartalmú ajánlását a végleges döntéshez. Hangsúlyozta, hogy a testület a két oltóanyagot összességében hatékony koronavírus elleni készítményként jellemezte.
Höie szerint a javaslat, hogy ne használják a készítményeket az oltási kampányban, a többi között a norvég járványügyi helyzettel áll összefüggésben, amely - mint mondta - összehasonlítva más államokkal jelenleg kedvezően alakul.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A norvég kormány egy hónapja bízta meg a szakértői bizottságot, hogy adjon szakvéleményt a két vakcináról. Az FHI április 15-én azt javasolta, hogy az AstraZeneca oltóanyagát mellőzzék az oltási kampányból a rendkívül ritka esetekben előforduló, vérrögképződéses mellékhatások miatt. Norvégia március 11-én felfüggesztette a szer használatát. A kormány a végleges döntéshez azonban kikérte a szakértői testületének véleményét, de nemcsak az AstraZeneca, hanem a Johnson & Johnson oltóanyagára vonatkozóan is, amelyet eddig nem használtak a skandináv országban.
Az 5,4 millió lakosú országban eddig másfél millió ember kapta meg valamelyik vakcina első dózisát, közülük félmillióan pedig már a másodikat is. A legtöbb embert a Pfizer/BioNTech oltóanyagával immunizálták. Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) illetékes szakbizottsága korábban arra a megállapításra jutott, hogy mind az AstraZeneca, mind pedig a Johnson & Johnson oltóanyagának előnyei felülmúlják az esetleges mellékhatások kockázatait.