Pénzcentrum/MTI • 2021. január 31. 15:33
Fontos levélben értesítette a koronavírus-védőoltásra regisztráltakat a Koronavírus Tájékoztatási Központ. A következő napokban elkezdődik a regisztráltak oltása.
- írja aktuális levelében a Koronavírus Tájékoztatási Központ. Az információk alapján a jövő héttől a háziorvosuk keresi majd az időseket a regisztráció során megadott elérhetőségeken. A háziorvos dönt az oltás helyszínéről, ez lehet az idős ember otthona, háziorvosi rendelő és kórházi oltópont is.
MInt írják, az eddig alkalmazott Pfizer és Moderna vakcinák mellett már a brit AstraZeneca, az orosz Szputnyik és a kínai Sinopharm vakcinák is megkapták a gyógyszerészeti hatóság engedélyét. Februárban már ezekből is érkeznek nagyobb szállítmányok. A Sinopharm vakcinával már több mint 15 millió embert oltottak be, köztük a szomszédos Szerbiában vajdasági magyarokat is.
Ez lesz az oltások menete
Több tízezer regisztrált legidősebb oltására lesz lehetőség jövő héten - nyilatkozta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, az oltási munkacsoport vezetője vasárnap az M1-en. György István elmondta, hogy megkezdődik a legidősebbek beoltása, ennek előkészítéseként a háziorvosok kaptak egy tájékoztató levelet, amely a jövő heti oltási programot is ismerteti.
Hétfőig várják, hogy a Moderna-vakcinát megkapó háziorvosi praxisokban kiválasszanak praxisonként tíz embert, akit beoltanak.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Minden praxist arra kértek, hogy végezzék el a szükséges előkészítő munkát, és válasszanak ki hat embert, akit a megyei oltópontokon, illetve városi kórházakban oltanak majd be - közölte. György István elmondta azt is, hogy a fővárosban és minden megyében megalakultak az oltási munkacsoportok, amelyeket végiglátogat majd. Ennek során ismerteti az oltási tervben foglaltakat, azokat a kalkulációkat, hány oltást kell majd beadni kórházakban, szakrendelőkben és a háziorvosoknál, hogy az oltási tervben foglaltak teljesüljenek.
Az államtitkár a koronavírus-járvány
elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki online
sajtótájékoztatóján azt mondta, háziorvosi praxisok egy-egy ampulla
Moderna-vakcinát kapnak.