Itt a menetrend: pontosan ilyen ütemben jönnek a Covid-vakcinák Magyarországra

MTI2021. január 11. 13:31

A Pfizer újabb, 39 ezer ember beoltására alkalmas oltóanyaga mellett a Moderna által gyártott 3600 adag vakcina is megérkezik kedden Magyarországra - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője az operatív törzs nevében a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős testület hétfői online sajtótájékoztatóján.

Galgóczi Ágnes hangsúlyozta, lényeges különbség nincs a két vakcina között, ezek felhasználásával folytatódik az egészségügyi dolgozók, az idősotthonok lakóinak, illetve dolgozóinak beoltása.

Közben zajlik a felkészülés a védekezésben közvetlenül részt vevő rendvédelmi dolgozók oltására - tette hozzá az osztályvezető. Tájékoztatása szerint a korábban érkezett, 79 ezer ember beoltására elegendő oltóanyag-szállítmányt majdnem teljesen felhasználták, december 26-ika óta 71 ezer oltást adtak be, ebből 6642-en idősotthon lakójaként, vagy dolgozójaként kapták meg a vakcinát.

A tapasztalatok alapján az oltások eddig komolyabb oltási reakciók nélkül zajlottak le - mutatott rá, egyúttal arra kérte az egészségügyi dolgozókat, éljenek a védőoltás lehetőségével. Galgóczi Ágnes kérdésre válaszolva kitért rá, hogy a tömeges oltás megkezdése az érkező oltóanyagmennyiségtől függ. A Pfizer vakcinájából - a gyártó ígérete szerint - hetente, a Modernáéból kéthetente érkezik szállítmány Magyarországra.

Az osztályvezető arra buzdított, hogy mindenki jelezze az oltás iránti igényét. Közölte: a regisztrációra azért van szükség, mert az védőoltás önkéntes, s a kapott információk alapján tudják felvenni a kapcsolatot azokkal, akik élni kívánnak a lehetőséggel. A szakember a járványügyi adatokat ismertetve elmondta: az elmúlt 24 órában 1419 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést, ezzel 343 656-ra emelkedett az azonosított fertőzöttek száma.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Meghalt 77 többségében idős, krónikus beteg, velük együtt már 10 725-en hunytak el a betegséggel összefüggésben. Hozzáfűzte, kórházban 5065 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 307-en szorulnak gépi lélegeztetésre. A járványügyi adatok folyamatosan javulnak, azonban annak érdekében, hogy fenntartsuk a kedvező tendenciát, nagyon fontos a járványügyi intézkedések, higiéniai szabályok betartása - hangsúlyozta Galgóczi Ágnes.

Címkék:
biztosítás, pénzcentrum.hu, vakcina, koronavírus,