Több ezren veszíthetik el közalkalmazotti státuszukat egyetlen tollvonással

Pénzcentrum2020. október 20. 11:01

Egyre gyűlik a feszültség a feszültség az új egészségügyi törvény kapcsán. Nem csak azért, mert az eddig is jelentős bérkülönbséget orvosok és szakdolgozók között ez a helyzet csak még nagyobbra növelné, hanem mert rengeteg hátránnyal jár majd a törvénymódosítás, például ápolók, asszisztensek, védőnők számára. Ezért aláírásgyűjtési kampányba kezdett a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara, hogy megmaradjon az a kevés előny, ami ezzel a szakmával jár.

Az október 6-án elfogadott új egészségügyi törvény leginkább az egészségügyi szakdolgozókat érinti hátrányosan. Míg az orvosoknak csak kisebb hányada közalkalmazott (nagyjából 18 ezer a 48 ezerből), addig a betegek mellett 24 órában szolgálatot teljesítő ápolók közül a legtöbben - a 69 ezer fős összlétszámból mintegy 60 ezren - közalkalmazotti jogviszonyban dolgoznak. Nem csoda, hogy a szakdolgozók egy része már most elkezdte keresni az egészségügyi rendszeren kívüli lehetőségeket., ami hatalmasra növeli az ápolók és az orvosok közötti - eddig is jelentős - bérkülönbséget.

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) most az Országgyűlés soron kívüli intézkedését kezdeményezi annak érdekében, hogy az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló 2020. évi C. törvény személyi hatálya ne terjedjen ki az egészségügyi szakdolgozókra. Az ehhez kapcsolódó érveiket változtatás nélkül közöljük közleményük alapján:

"A törvény kimondja, hogy az állami és önkormányzati fenntartású intézményeknél 2021. január elsejétől kizárólag egészségügyi szolgálati jogviszonyban lehet egészségügyi tevékenységet végezni, azaz megszűnik a közalkalmazotti jogviszony, eltörlik a Kollektív Szerződést, ezzel szerzett jogaink szűnnek meg, ami súlyosan méltánytalan. Egyéb szigorítást is bevezet az új jogszabály:

  • további kereső jogviszony engedélyeztetésének megnehezítését,
  • a dolgozó országosan áthelyezhető bármely intézményhez egyoldalúan az eddigi 44 nap kirendelés helyett akár 2 év időtartamra,
  • jelentősen csökken a felmentés és a végkielégítés mértéke,
  • elvész a közalkalmazott jogviszony tartama alatt szerzett jogfolytonosság, hogy csak néhány hátrányos rendelkezést említsünk!

Mindezeken kívül a szakdolgozói kar illetmény besorolási rendszere, annak törvényben garantált emelkedése és módja, a felvállalt terheket elismerő, az orvosi béremeléssel arányos mértékű, azonos elosztási elveken alapuló bérrendezése nem jelenik meg.

A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy az intézkedéseket igen rövid határidők alatt kell végrehajtani, a pandémia második hullámának közepén, ami egyébként is nagy terhet ró az egészségügyi dolgozókra és fokozott erőfeszítést igényel tőlük!

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A törvény beterjesztése előtt a jogalkotók csak igen rövid, pár órát biztosítottak részünkre a véleményezésre. A rendkívül hátrányos, méltánytalan, szerzett jogainktól megfosztó, a szakdolgozói közösséget súlytó szabályozás ellen közösen emeljük fel szavunkat. Ennek megvalósításához azonban az egységes akaratot tükröző önkéntes, támogató nyilatkozatokra (aláírásokra) van szükség."

A MESZK 2020. október 26. (hétfő) éjfélig gyűjti a támogató aláírásokat a petícióhoz.

Címkék:
orvos, kamara, béremelés, egészségügy, végkielégítés, védőnő, ápoló, egészségügyi béremelés, kollektív szerződés, béremelés 2020,