10 évünk mehet a levesbe: ezért maradhatnak majd rengetegen szegények

MTI2020. július 17. 12:33

A koronavírus-világjárvány veszélyezteti a legsérülékenyebb országok politikai stabilitását és a szegénység elleni küzdelmet, mert akár 10 év eredményeit is semmivé teheti - állapították meg csütörtökön különböző ENSZ-szervezetek.

Az ENSZ Fejlesztési Programja (UNDP) és az Oxfordi Szegénységellenes és Humán Fejlesztési Kezdeményezés adatai alapján a járvány előtt sikerült haladást elérni a szegénység több dimenziójának felszámolásában. Az e szervezetek által tanulmányozott 75 ország közül 2000 és 2019 között 65-ben jelentősen sikerült csökkenteni a szegénység szintjét: a legnagyobb eredményeket Sierra Leone, India és Kína érte el. 

A Covid-19 betegség azonban mindent megváltoztatott. Háromszoros csapást mért az egészségügyre, az oktatásra, az emberek jövedelmére és életük sok más vonatkozására, és azzal fenyeget, hogy visszafordít minden globális humán fejlesztést

 - jelentette ki Achim Steiner, az UNDP egyik tisztségviselője a jelentés New York-i bemutatója alkalmával. Mark Lowcock, az ENSZ segélykoordinátora sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a világszervezet kibővítette a 63 - főleg afrikai, illetve latin-amerikai - szegény országra kidolgozott járványügyi segélyprogramját, és ebben az eddigi 6,7 milliárd dollár helyett már 10,3 milliárdot kér sürgősen a fejlett országoktól. Mindazonáltal a donorországok eddig még csak 1,7 milliárdot adtak össze, ami rövidlátásukra vall, mert a stabilitás megteremtése később jóval többe fog kerülni.

Lowcock szerint ahhoz, hogy megmentsék a szegény országokat a káosztól, 90 milliárd dollárra lenne szükség - mondta. Ez az összeg kevesebb mint egy százaléka annak, amennyit a gazdag országok költenek saját gazdaságuk megvédésére a világjárványtól - tette hozzá, a világ 20 legnagyobb gazdaságának (G20 országcsoport) szombati videokonferenciája elé időzítve.

Címkék:
biztosítás, élet, otthon, pénzcentrum.hu, szegénység, koronavírus, g20 országok,