Ennyiért mehet táborba a gyerek idén: van itt minden a koronavírus-korlátozás után

hvg.hu2020. május 22. 09:28

Az új koronavírus miatt kicsit nőttek a gyerekeknek szervezett táborok árai és kicsit szigorodtak az egészségügyi előírások is. Táborokat idén 25 ezertől 250 ezerig találni - írja a hvg.hu

Az új koronavírus miatt kicsit nőttek a gyerekeknek szervezett táborok árai és kicsit szigorodtak az egészségügyi előírások is. Táborokat idén 25 ezertől 250 ezerig talált a portál. 

Az egyik legdrágább egy amerikai mintára készült tábor, amiért heti 255 ezer forintot kell fizetniük a szülőknek. Vannak persze még drágább, ottalvós táborok ezeket 120-130 ezer forintért lehet megtalálni.

Persze nem kell milliomosnak lenni egy kis táboroztatás miatt, a velencei tónál van például 26 ezres tábor, ahol lehet sportolni, kézműveskedni, zenélni is. Keresztény ifjúsági táborba is el lehet menni, ezek is elérhetők 25 ezer forintért.

A két véglet között 50-50 ezer forint környékén lehet lecsapni nagyon változatos programú ottalvós táborokra, míg a napközis táborok, amikor a szülő reggel leadja, délután felveszi a gyerekét, 35-37 ezer forint körül mozognak.

Címkék:
pénzcentrum.hu, utazás, tábor, koronavírus, gyerektábor, táboroztatás, 2020,