Új fertőtlenítési módszeren dolgozik a Tunsgram és a mentősök: forradalmi lehet, ha beválik

MTI2020. május 11. 17:26

A Tungsram által fejlesztett UVC-lámpák kipróbálására kötött együttműködést a gyártó cég és az Országos Mentőszolgálat. Ezen kívül a nagyvállalat kétezer arcvédő pajzsot adományozott a szervezetnek.

Csató Gábor, az OMSZ főigazgatója a hétfői budapesti sajtótájékoztatón elmondta: a tervek szerint a Tungsram által fejlesztett UVC-lámpák fogják segíteni a mentőautók fertőtlenítését. A berendezés által kibocsátott ultraibolya sugarak ugyanis alkalmasak arra, hogy az általuk megvilágított területen elpusztítsák, semlegesítsék a vírusokat, baktériumokat, biztonságos környezet hozva ezzel létre. Hozzátette: az elképzelések szerint két ellátás között alkalmaznák ezt a technológiát a mentőautókban. Az együttműködés révén - próbajelleggel - tíz mentőautóba kerül UVC-lámpa.

A főigazgató kiemelte, büszke a mentőszolgálat munkatársaira, hogy a koronavírus-járvány alatt, ebben a rendkívüli helyzetben is mind a 8500 bajtársa magas szintű szakmai munkáról tesz tanúbizonyságot

Joerg Bauer, a Tungsram elnök-vezérigazgatója arról beszélt, hogy a gyártás során szerzett innovatív tapasztalataikat most a járványban szükséges eszközök egy részének fejlesztésére és gyártására tudják fordítani. Kitért arra, hogy a magyar mentőszolgálat igazi hungarikum, kevés országban létezik olyan egységes, modern és innovatív mentőszolgálat, mint Magyarországon. Az együttműködésről szólva elmondta, az a fertőzések megelőzésére és egyéb, adatalapú megoldásokra fókuszál.

Címkék:
vállalkozás, mentők, omsz, koronavírus, tungsram, fertőtlenítés,