Veres Dóra • 2020. április 29. 05:32
Hogy pontosan hány magyar pár van ma Magyarországon, amelyik termékenységi problémákkal küzd, nem lehet tudni, de bizonyos statisztikák szerint nagyjából háromszázezren lehetnek. Sokan vannak, akik akár most, tavasszal szerettek volna orvoshoz fordulni a problémájukkal, azonban a koronavírus közbeszólt: a járvány miatt felfüggesztették minden halasztható vizsgálat elvégzését. Csüggedni azonban nem érdemes, a karantén ideje alatt is folynak a konzultációk. Dr. Tűű László endokrinológussal beszélgettünk arról, jelenleg hogyan folynak a vizsgálatok, milyen lehetőségei vannak a kisbabára vágyó pároknak.
- mondta a Pénzcentrumnak Dr. Tűű László, az Endocare Endokrinológiai Központ vezetője, aki 2006-ban alapította meg Magyarország első reproduktív endokrinológiával foglalkozó munkacsoportját.
"A 2000-es évek elején még döntően a nők kivizsgálásával kezdtek az orvosok, és csak a folyamat végén merült fel a férfiak vizsgálatának lehetősége. Holott a nők esetén a lombikot megelőző vizsgálatok megterhelőek, sok invazív beavatkozással járnak, míg egy férfi esetén csupán egy spermaanalízisre van szükség első lépésben. Az utóbbi években már egyszerre indul el a két fél kivizsgálása, ez egy előrelépés" - hangsúlyozta a szakember.
Mivel most a vizsgálatok szünetelnek, azok, akik most szerettek volna szakemberhez fordulni, később kezdhetik el a kezeléseket is. Ugyanis egy mesterséges megtermékenyítést rengeteg vizsgálat előz meg, laborok, képalkotó diagnosztikai vizsgálat, ezek pedig hónapok alatt készülnek el. Vagyis a mesterséges megtermékenyítés is azoknál a pároknál fog először elindulni, akik már ezen a procedúrán túl vannak.
- mondta Dr. Tűű László, hozzátéve, akinek a termékenységét helyre lehet állítani, és képes a természetes fogantatásra, az ne kerüljön okvetlenül valamelyik termékenységi központba valamilyen mesterséges beavatkozásra.
"Eddig az volt a baj, hogy nem igazán keresték az okát annak, ha valami zavar támadt a női szervezetben. Egy cikluszavart, egy fájdalmas menstruációt, egy összevissza vagy kimaradó ciklus okát nem igazán kísérelték meg kideríteni, hanem tünetileg kezelték. Fogamzásgátlóval remekül el lehet fedni a tüneteket, akár a férfihormon-túlsúllyal összefüggő bőrtüneteket, a hajhullást, szőrösödést, a pattanásosodást. Ezzel a beteget abba a hamis biztonságérzetbe ringatták, hogy neki nincs is semmi gondja. Akkor jelentkezik újra a probléma, amikor valaki gyereket szeretne" - magyarázta a szakember.
- jegyezte meg, utalva arra, hogy 40 éves kor felett a teherbeesés esélyei is csökkennek, és 45 év felett a lombikprogram már nem is javasolt.
Mit tehet, aki kivizsgálásra vár, de a karantén miatt nem jut el az orvoshoz?
A távkonzultáció jó megoldás lehet, ráadásul nem is feltétlenül van szükség friss laboreredményre.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
- mondta a szakorvos, aki jelenleg távkonzultáción tartja a kapcsolatot a betegekkel. Most is vállal új pácienst is, ahhoz, hogy munkához lássanak, a korábbi leletek első körben elégségesek, illetve azok alapján tud új vizsgálatokat kérni. Megjegyezte, a magánintézmények iránymutatók abban, hogy felesleges újabb és újabb laborvizsgálatokat végezni. Példaként a következőt hozta fel:
Nem mindegy, mikor milyen vizsgálatot végeznek
"Ha valaki hétvégén lefutja a maratont, hétfőn nem ugyanazt az eredményt fogom látni a vérképén, mint egyébként a mindennapjaiban. Nagyon komoly befolyásoló tényező a ciklus aktuális helyzete, ami a pajzsmirigyfunkció eredményére is hatással van. A hormonok egymásra is hatással vannak, a vércukorháztartás mozgása, az inzulinszint befolyásolja bizonyos fehérjék szintjét a vérben. Nem elég egy paramétert nézni, hiszen ezek összefüggő rendszerek, és rendszerben is kell ezeket értékelni" - magyarázta az endokrinológus.
Mit tehetünk a karantén idején?
Ha valamikor, akkor most van itt az életmódváltás ideje - véli Dr. Tűű László, aki szerint most, hogy nagyon sokan otthonról dolgoznak, jobban oda tudnak figyelni a rendszeres étkezésre, valamit testmozgásra. Ezeknek ugyanis nagyon jelentős hatásuk van a termékenység szempontjából is.
- jegyezte meg a szakember, aki óvva int mindenkit az interneten terjedő divatos diétáktól, és az éhezéstől is. Sokkal inkább a rendszeres étkezés a fontos, hogy napi 5-6 alkalommal együnk keveset.
- hangsúlyozta, hozzátéve, érdemes szakemberhez, dietetikushoz fordulni, aki segíthet kialakítani az ideális étrendet.
Mesterséges megtermékenyítés nélkül is összejöhet a baba
Dr. Tűű László azt javasolja minden, jelenleg termékenységi problémákkal küzdő párnak, hogy próbáljanak egészségesebben élni, sportoljanak rendszeresen, figyeljenek az étkezéseikre, és már most konzultáljanak szakemberrel, ugyanis így, mire a fizikai vizsgálatokra sor kerülne, már sokat tehetnek azért, hogy jobbak legyenek az eredmények, és akár elkerülhetik a gyógyszeres kezelést is.