Itt a világhírű tudósok jóslata: ennyi halálos áldozata lehet itthon a koronavírusnak

Pénzcentrum2020. április 20. 19:03

Orbán Viktor tegnapi bejelentése szerint a magyar szakértők május 3-ára várják az új koronavírus-járvány tetőzését Magyarországon. Erős kijelentés, főként, hogy az nem derült ki a miniszterelnöki tájékoztatóból, hogy mire is alapozták ezt a szakemberek. Nos, a Pénzcentrum kezébe akadt a washington-i Egészségügyi Mérési és Értékelési intézet becslése, amely alapján valóban lehet igazság a tegnap elhangzott forgatókönyvben.

Mindenki nyugodtan aludhat, mindenkinek, aki beteg lett, lesz helye

- fogalmazott Orbán Viktor a tegnapi nap folyamán egy a hivatalos oldalán megelent Facebook-videóban. Többek között arról is beszélt a miniszterelnök, hogy a szakemberek szerint május 3-ára ér csúcsra a járvány Magyarországon. Mint mondta, úgy számolnak, hogy addigra meglesz az országban az 5 ezer lélegeztetőgép, ami már nagyjából biztonságos mennyiség; de ez eléri majd a 8 ezret is, ami pedig elég lesz, bármi történjen majd, "az háború idejére is elég lenne" - fogalmazott a miniszterelnök, az ugyanakkor nem derült ki, mire alapozva is mondta a májusi időpontot.

A Pénzcentrum ugyanakkor kiszúrta, hogy a miniszterelnök ezen kijelentésével épp egybecseng a washington-i egyetem Egészségügyi Mérési és Értékelési intézetének (IHME) a friss felmérése, amiben az Egyesült Államok és Európa országainak az adatai alapján vizsgálták meg az új koronavírus-járványt. Az előrejelzés főbb szempontokként a kórházi ágyak kihasználtságát, az intenzív ellátást igénylők számát és a használatban lévő lélegeztetőgépek arányát vizsgálta. Mivel az előrejelzés számításba veszi az adott ország járványból adódó halálozási rátáját és természetesen bizonytalansági tényezőket is, sok segítséget adhatnak a törvényhozóknak ilyen nehéz időkben az aktuális helyzet kezelésével kapcsolatban. Nézzük is meg, mivel számol az IHME hazánk esetében.

Legfontosabb intézkedések

Március elejével hazánkban is megkezdődött a főbb korlátozások bevezetése a koronavírus-járvány megfékezésére:

  • A veszélyhelyzet kihirdetése utáni napon megkezdődtek az első bolt bezárások és a tömeges rendezvények is elhalasztásra kerültek.
  • Pár nappal később a nem létfontosságú üzletek nyitvatartása is korlátozásra került, miközben az oktatási intézményeket lezárták és a tanulókat hazaküldték.
  • Végül pedig március végén országos kijárási korlátozásokat vezettek be országszerte.

Többek között ezeknek az intézkedéseknek is köszönhető, hogy az IHME felmérése szerint a Magyarországi koronavírus-járvány május 3-án fog tetőzni hazánkban.

Magyarországi előrejelzések

A fenti grafikonon folyamatos vonallal láthatjuk a napi COVID-19 fertőzésben elhunytak számát, míg a szaggatott vonal már az Egészségügyi Mérési és Értékelési intézet előrejelzése a magyarországi koronavírus okozta elhalálozások vonatkozásában. A számításaik alapján hazánkban a napokban tetőzhet a koronavírusos halálesetek száma, ami naponta 14-16 áldozatot jelent.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az elkövetkező hetekben ez egy egyenletes csökkenéssel érkezik meg a május 3-i legalacsonyabb értékéhez, amikor már "csak" 1-2 halálos áldozattal számolnak napi szinten.

Ezzel egybeesik a miniszterelnök által említett magyar szakemberek véleménye is, miszerint május 3-án várható a hazai koronavírus tetőzése. Fontos azonban megjegyezni, hogy a felmérés a bizonytalanságot az árnyékos területekkel jelöli, ami alapján május első heteiben is bekövetkezhet a tetőzés, így a május 3 a legoptimistább kimenetel.

Összes magyar áldozat száma

A fenti ábrán a magyar halálos áldozatok összlétszámát próbálták kiszámítani a kutatók. Az IHME szakemberei szerint ebből a szempontból nézve is már a második félidő zajlik Magyarországon a járvány tekintetében. Sőt, a becslések szerint augusztus 4-ig számolva sem fogja annyi ember az életét veszteni az új koronavírus-járványban, mint eddig, és valamivel több, mint 300 áldozattal zárul a vírus pusztítása hazánkban. Fontos azonban, hogy mivel ez egy múltbéli adatokra épülő becslés, ráadásul a bizonytalan árnyékolt tartomány itt már jóval nagyobb, így ez az előrejelzés is kevésbé áll magabiztos talapzaton.

Címkék:
Orbán, vírus, koronavírus, orbán viktor, tetőzés, járványhelyzet, járvány teszt, koronavírus járvány, koronajárvány, járványgörbe,