Pénzcentrum • 2020. március 25. 13:30
Kedd éjszaka jelent meg a tömeg által várva várt rendelet a Magyar Közlönyben, amely a hiteltörlesztési moratórium szabályait részletezi. Lényegében elmondhatjuk, hogy a moratórium ideje alatt nem számítható fel kamatos kamat, illetve, hogy a futamidőnek úgy kell meghosszabbodnia, hogy a törlesztőrészlet nagysága a futamidő időtartama alatt változatlan maradhasson.
Mit tudtunk meg?
A keddi közlönyben hirdette ki a kormány a koronavírus világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében szükséges azonnali intézkedésekről szóló új kormányrendeletet. Mint tudjuk, a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak tompítása érdekében az MNB egy héttel ezelőtt ismertette moratóriummal kapcsolatos javaslatát, először a vállalatok esetében, majd két nappal később a lakossági hitelekre vonatkozóan is. Ezt követően Orbán Viktor jelentette be, hogy a kormány - megfogadva a jegybank javaslatát - az első intézkedések között dönt a moratórium elrendeléséről. Ugyan eddig is sok dolgot lehetett tudni az intézkedésről, a moratórium részletszabályait tartalmazó rendeletre még néhány napot kellett várni.
Ez kimondja többek között, hogy
A fizetési moratórium ideje alatt felhalmozódott kamatot a hátralévő futamidőben esedékes törlesztőrészletekkel együtt a fizetési moratórium lejártát követően a futamidő alatt, évente egyenlő részletekben kell megfizetni - döntött a kormány.
A fizetési moratórium lejártát követően a futamidő úgy hosszabbodik meg, hogy az esedékessé váló törlesztőrészlet és a fizetési moratórium alatt keletkező részletekben megfizetendő kamat összege együttesen ne haladja meg az eredeti szerződés szerinti törlesztőrészletek összegét - olvasható a rendelet következő lényeges pontja. Továbbá az is eldőlt, hogy a kamatra vonatkozó szabályokat megfelelően kell alkalmazni a díjakra is.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Olyan részletkérdés is szerepel a pontok között, miszerint a babaváró kölcsön esetén fizetendőkezességvállalási díját a fizetési moratórium fennállásának időtartama alatt elengedik.
Más hitelekre is vonatkozik a könnyítés
A munkáltatói kölcsönökre is érvényes a fizetési haladék, vagyis 2020. december 31-ig a munkavállalóknak se a kölcsön összegét, se annak kamatát nem kell visszafizetniük a munkáltatójuknak.
Nemzeti Eszközkezelő Programban résztvevőknek a mellett, hogy a vételár-részletfizetésére és a bérleti díjfizetési kötelezettségre fizetési halasztást kapnak, a lakhatása is biztosított, ugyanis a cég - a nem fizetés miatt - nem mondhatja fel a bérleti szerződést.