hvg.hu • 2020. március 20. 14:45
Kezelhetetlen helyzetet teremt a háziorvosok szerint az a pácienstömeg, ami a koronavírus miatt zúdult rájuk - na nem azért, mert mindenki beteg, hanem mert ennyien akarják táppénzre menve elkerülni, hogy elkapják a vírust a munkahelyükön. A háziorvosok szerint helyzetet viszont nem nekik kell - pláne nem csalással - megoldaniuk, hanem a kormánynak, amely eddig viszont csak a munkáltatók védelmében lépett, a munkavállalókéban nem.
Már Magyarországon is veszélyhelyzetet rendelt el a kormány a koronavírus-világjárvány miatt. A korábban ismeretlen kórokozó (a SARS-CoV-2) a kínai Vuhan városából terjedt el világszerte. A tüdőgyulladással járó megbetegedés (a COVID-19) pár hónap alatt több ezer halálos áldozatot szedett, több mint százezren fertőződtek meg. A nagy számok ugyanakkor nem azt jelentik, hogy máris ilyen arányban lenne átfertőzve koronavírussal a munkaképes korú lakosság, hanem pont az ellenkezőjét, vagyis azt, hogy ilyen sokan nem szeretnének átfertőződni - írja a hvg.hu.
Mivel a másfél hete érvényes járványügyi protokoll szerint a sürgős eseteket kivéve az orvos nemigen találkozhat beteggel, a helyette működő "telefondoktor" üzemmódban nincs lehetősége ellenőrizni, hogy a vonal túloldalán vajon tényleg van-e baja a telefonálónak, hanem bemondásra kénytelen elhinni, hogy valaki lázas, elesett, nem tud ráállni a lábára, becsípődött a dereka...stb., és ez alapján kénytelen kiadni a keresőképtelenségi igazolást.
A hasonló kérést megfogalmazók között van kormányhivatalnok, minisztériumi, és kereskedelmi dolgozó, benzinkutas, postás, de rendőr is. Olyan is van a beszámolók szerint, aki nem a vírustól fél, hanem a gyereke felügyeletét nem tudná másként az iskolabezárások idején ellátni, a jelentkezők egy részének pedig kifejezetten a munkáltatója adta ukázba, hogy írassa ki magát a háziorvossal (ez foglalkoztatói szemmel azért "praktikus" - bár nyilván csalás, mert a táppénz idején eleve csak a munkabér 60 százaléka jár a munkavállalónak, a keresőképtelenség első 15 napos (betegszabadságnak hívott) időszaka után fő szabályként pedig nem a munkaadó, hanem az államkincstár állja a juttatás kétharmadát.)
Sőt, egy vidéki háziorvost állítása szerint azzal hívott egy felháborodott páciense, hogy amikor külföldről visszaérkezve a kormány hivatalos koronavírus zöldszámán próbálta megtudni, hogy mivel tudja igazolni a munkáltatója felé, hogy járványbiztonsági okokból nem megy be a munkahelyére, azt tanácsolta neki a diszpécser, hogy ne bonyolítsa, írassa ki magát táppénzre. Amikor pedig a páciens értetlenül visszakérdezett, hogy mire föl írassa ki magát, hiszen csak elővigyázatosságból marad otthon, nem azért, mert beteg, az volt a válasz, hogy akkor mondja azt, hogy napok óta hasmenése van.
- fakadt ki az orvos, aki több más, hasonló nyomást tapasztalt kollégájához hasonlóan úgy véli, hogy a járvány terjedésével tömegessé vált problémát sokkal inkább a kormánynak kellene kezelnie, valamilyen általános, a munkavállalók érdekében hozott intézkedéssel - mint ahogy történt például Bulgáriában vagy Romániában.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Munkajogászok szerint egyébként alapvetően munkafegyelmi kérdésnek számít, ha egy dolgozó bejelenti, hogy nem akar bejárni dolgozni, mert fél, hogy utazás közben elkapja a koronavírus-fertőzést. Ilyenkor a munkáltató egyéni mérlegelésén múlik, hogy mit lép, de akár azonnali hatályú felmondással is elköszönhet ilyenkor a dolgozótól.
A szakértők ugyanakkor több, munkavállalói lehetőséget is felvetettek, hogy az elbocsátáson és a szintén nem túl munkavállaló-barát kényszerszabadságon túl mit tehet(né)nek a munkáltatók a járvány okozta kényszerhelyzetben. A lépések egyike például, ha úgynevezett állásidőre küldik a dolgozót. Ebben az esetben az érintettnek attól függetlenül is jár a személyi alapbére, hogy a munka alól aktuálisan mentesül. Ezen belül lehetőség van egyéni megállapodásokra is, amely alapján csökkentett - de a megélhetését biztosító - alapbért kap a nem dolgozó dolgozó.