Rengeteg elbocsátás várható Magyarországon: egyre borúsabb a jövőkép

Pénzcentrum2020. március 18. 09:00

Hibernálják magukat a szállodák, nehéz hónapokra készülnek. A szakszövetség elnöke szerint ha májusig rendeződne a pandémiás helyzet, akkor még van esély arra, hogy nem lesz teljes bukó a szezon. Azonban elbocsátások szinte biztosan lesznek.

Azzal, hogy a miniszterelnök hétfői bejelentése nyomán a határokat lezárják, egy teljesen új helyzet állt elő - fogalmazott az InfoRádiónak Flesch Tamás, aki szerint a külföldi vendégek a következő egy-két napban el fogják hagyni a szállodákat, és ezáltal Budapest nagyjából teljesen ki fog ürülni szállodai szempontból. A szállodák feltehetően megkezdik a felkészülést a bezárásokra, rengeteg teendőjük lesz.

Kezdjük magunkat hibernálni

- mondta az elnök, aki reméli, egészségügyi szempontból hamarosan rendeződik a helyzet, az újrakezdés mikéntjéről ezt követően gondolkodnak. Nehéz jóslatokba bocsátkozni, de a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségénél úgy vélik, ha május végéig megnyugtatóan rendeződnének a dolgok, akkor a nyári szezonra már megindulhatna a "való világ", még hogyha kisebb vendégkörrel, kisebb foglaltsággal is, de elindulhatna a magyar turizmus is.

Flesch Tamás megjegyezte, a szállodabezárásokról majd a gazdasági szervezetek döntenek, ami jelentheti azt is, hogy valaki visszaadja a működési engedélyét, de elképzelhető, hogy valahol marad egy ügyeleti személyzet, miközben vendég egyébként nincs a létesítményben.

Budapesten, ahol a külföldi vendégéjszakák mintegy kétharmada jegyzett, biztos, hogy üresek lesznek a szállodák.

A "hibernáltság" beálltával természetes, hogy mindenki megpróbálja felmérni a pénzügyi lehetőségeit a következő hónapokra, ki hány embert és milyen formában tud megtartani, hogy hogyan tudja esetleg részmunkaidőre átjelenteni, vagy szabadságra küldeni a dolgozóját,

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

de balgaság lenne azt gondolni, hogy nem lesznek elbocsátások. Sőt, rengeteg lesz.

Emiatt folyamatosan tárgyalásban áll a szövetség a kormánnyal, szeretnének valamilyen hármas költségmegoszlást találni, tehát mind a vállalkozások, mind a munkavállalók részt tudnának vállalni, azonban kormányzati segítség nélkül nem fogja tudni megoldani a szakma a mostani helyzetet.

Flesch Tamás szerint nagyon sok étterem is bezár, bezárt, miközben többen megpróbálkoznak a kiszállításba "menekülni", de azt nem gondolja, hogy ez sokáig működőképes lesz számukra.

Címkék:
hrcentrum, elbocsátás, koronavírus, elbocsátások, szállodák, éttermek, koronavírus-járvány,