13 életmentő trükk: így éld túl a forró nyári éjszakákat

Pénzcentrum2018. július 24. 18:00

A nyári nagy melegben bizony rendesen felforrósodhat a lakóhelyünk, aminek következtében az éjszakáink elalvás nélkül is rémálommá válhatnak. Mindez ráadásul hatványozottan érvényes egy nem klimatizált helyiségben. Az alváshiánynak ráadásul komoly egészségügyi következményei is lehetnek, éppen ezért most mutatunk 13 trükköt, miként hűthetjük le természetes módón a testünket annak érdekében, hogy kellemesen és alvással teljenek az éjszakák.

Bár a reggelek egyre "hűvösebbek", és a július is elég viharosra sikeredett, azért a napközbeni hőmérséklet még szinte az egész országban tartósan 30 fok fölött tetőzik. Ez pedig bőven elegendő ahhoz, hogy megfelelő klimatizálás és/vagy sötétítéstechnika nélkül lakóhelyünk egy kemencévé változzon a nap végére. Ez az állapot ráadásul az egyszerű kényelmetlenség mellett még veszélyes is lehet az emberi szervezetre. 

Nagy melegben ugyanis aludni sem tudunk rendesen, az alváshiánynak pedig súlyos következményei lehetnek. A probléma összefüggésbe hozható például az elhízással, a cukorbetegséggel, a szervezet védekezőképességének romlásával, a depresszióval és a szorongással, továbbá a rosszul alvó emberek hétszer nagyobb eséllyel szenvednek súlyos következményekkel vagy halállal végződő balesetet a stresszdoktor.hu adatai szerint.

Az éjszakai alvásnak rendkívül fontos szerepe van az egész nap bennünket érő információk megfelelő feldolgozásában, továbbá javítja és egyensúlyba hozza testünket, mind szellemi, mind pedig fizikai értelemben

- hívja fel a figyelmet Dr. Nerina Ramlakhan, alvásszakértő. A megfelelő éjszaki alvás minősége tehát egész életünkre kihat, ezért nem szabad elhanyagolni. Fontos tudni például, hogy alváshoz leginkább a 16-21 fok a legideálisabb hőmérséklet, és azt sem szabad elfelejteni, hogy az agynak valamivel alacsonyabb hőmérsékletre van szüksége a test többi részéhez képest.

Mit tehetünk azonban akkor, ha a helyiség, ahol álomra hajtjuk a fejünk túlmelegedett a nap folyamán? Aggodalomra semmi ok, hiszen most mutatunk 10 egyszerű praktikát arra vonatkozóan, hogyan hűthetjük le megfelelően úgy a testünk, hogy az éjszaka ne kínszenvedéssel, hanem pihentető alvással teli legyen.

13 trükk a kellemes éjszakákhoz

  • Tedd az ágyneműt pár percre a hűtőbe/fagyasztóba (persze először tedd bele egy műanyag zacskóba). Ha nincs elég hely a frizsiderben, akkor elég ha csak a párna, illetve takaró huzatot hűtöd le.
  • Tölts meg egy melegvizes palackot jéghideg vízzel, és ezt rakd a tested "hűtési pontjaira" (térd, boka, csukló, nyak, ágyék, könyök). A hidegvízzel töltött palackot egyébként úgy ahogy van magaddal is viheted az ágyba.
  • Tölts meg egy üres parfümös palackot hidegvízzel, és tartsd az ágyad mellett, így ha hirtelen elkap egy hőhullám a hűvös permetet rögtön az arcodra, nyakadra, térdedre juttathatod, amitől kisvártatva az egész tested hűlni kezd.
  • Használj pamut pizsamát, illetve tiszta és nagyon vékony pamutágyneműt. A jó minőségű pamut használata azért fontos, mert ez az anyag az egyik leglélegzőbb.
  • Lefekvés előtt még véletlenül se fogyasszunk olyan ételeket, amiknek magas a fehérjetartalmuk. Dave Gibson alvásszakértő szerint ugyanis, a túl sok fehérje feldolgozása bizony jócskán felmelegíti a testet azáltal, hogy növeli az anyagcsere sebességét.
  • Egyél fűszeres, akár (enyhén) csípős ételeket, de legalább lefekvésed előtt 3 órával. Ezek ugyanis izzadásra késztethetnek, aminek következtében az alvási időre természetes módon magától lehűl a tested.
  • Ha teheted, a napi edzésed végezd el a korai órákban, az este preferálása helyett, hiszen a késői edzés jócskán felforrósítja a tested.
  • Bármennyire is csábító egy fagyos esti fürdő gondolata, semmiképp ne próbáld ki a gyakorlatban. A test a hirtelen lehűlésre ugyanis azonnal megváltozik, és elsődleges célja a testhőmérséklet megőrzése lesz. Ezért csak szép fokozatosan hűtsd a zuhanyzáshoz használt vizet, és csak a még kellemes szintig merészkedj.
  • A közhiedelemmel ellentétben - tanácsolja Dave Gibnson, a nap folyamán az ablakokat érdemes zárva tartani, hogy a ház/lakás hűvösebb legyen. Ilyenkor tehát a redőnyt is érdemes lehúzni, és a függönyökkel is besötétíteni.
  • Az elektromos műszereket - kivétel nélkül - érdemes kikapcsolni (teljesen) a hálószobában, ezek ugyanis mind hőt termelnek.
  • Egész nap fogyasszunk rendszeresen vizet a megfelelő hidratáció érdekében, lefekvés előtt azonban maximum csak 2 - 2 és fél decit fogyasszunk, hogy az éjszakai alvást már ne zavarjuk fel vécére járással.
  • Ha valaki a párjával alszik, az amennyire csak tudja szeparálódjon el tőle. Ez, bár első hallásra nem túl romantikus, viszont két test = kétszer annyi hő.
  • Érdemes egy kisebb méretű flanel törülközőt a hűtőbe helyezni egy órával a lefekvés előtt, és ha szükség van rá, akkor vidd magaddal az ágyba, és néhány percig borogasd vele a homlokod. 
(Independent)
Címkék:
biztosítás, egészség, pénzcentrum.hu, egészségügy, trükk, betegség, alvás, tipp, alvászavar,