1-2 forintos béremelés? Sztrájkra készülnek az egészségügyisek

Pénzcentrum2018. február 22. 10:33

Sztrájkbizottságot alakítottak, és elkezdték az munkabeszüntetés előkészítését az egészségügyben, miután a novemberre esedékes, de végül januárra előrehozott második béremelés után sok dolgozónak 1-2, másoknak mindössze pár száz forinttal nőtt a fizetése.

Január végénszámoltunk be arról, hogy előrehozza a kormány az egészségügyi szakdolgozók novemberre ígért nyolc százalékos béremelését. A pénzt az érintettek megkapták, de nem mindenki volt maradéktalanul elégedett az összeget látva. Tegnap mi is megírtuk, hogy volt olyan ápoló, akinek a fizetése béremelés után mindössze 2 forinttal emelkedett.

Az RTL Klub Híradójának szerda esti adásából kiderült, a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) szerint nagyjából minden tizedik dolgozót érinti a probléma, ami szerint csak pár vagy pár száz forinttal emelkedett a bérük. Soós Adrianna, a FESZ elnöke szerint ez az emelés elfogadhatatlan, ezért többször kezdeményezték a bértábla korrekcióját. Szerintük már az indulónak magasabbnak kellene lennie a szakmai minimálbérnél, vagy a minimálbérnél a munkakörülmények miatt.

A FESZ a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségével sztrájkbizottságot alakított, és megkezdték egy sztrájk előkészítését, valamint egy tüntetést is szerveznek március 24-ére. Ha a kormány és a szakszervezet nem tud megállapodni a követelésekről, leghamarabb a választások előtt pár nappal lehet sztrájk az egészségügyben.

Címkék:
hrcentrum, orvos, sztrájk, béremelés, egészségügy, ápoló,