200 ezer magyar szenved ebben a kórban: sokan nem is sejtik, hogy nagy a baj

MTI2017. március 4. 14:27

A népesség mintegy két százalékát érinti a borderline személyiségzavar - mondta Keresztes Zoltán pszichiáter az M1 szombati műsorában.

A pszichiáter elmondta, hogy a személyiségzavar "szélsőséges szeszélyességet" okoz a betegeknél, ami gyakori hangulatingadozásokkal, alacsony feszültségtűréssel jár.

Ők azok az emberek, akik nagyon hirtelen fölpattannak helyzetekből és jól becsapva maguk mögött az ajtót, kilépnek onnan (...), nem gondolva a következményekre, és nagyon nehezen kezelik a feszültségeiket

- tette hozzá.

Az ebben a betegségben szenvedők - a szakember szavai szerint - nehezen definiálják önmagukat és helyüket a világban. 

A kialakulásban ugyan számít a genetikai háttér, de nem csak az, hiszen a korai személyiségfejlődésben szerepet játszó tényezők akár nagyobb súllyal eshetnek latba. A betegség szempontjából ezért hangsúlyos a gyermek első négy-öt éve, és ezen belül is az, hogy az anya mennyire tud megfelelni a különböző igényeknek.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Hozzátette, hogy az anyának ebben az időszakban érzelmileg elérhetőnek és végig érdeklődőnek kell lennie.

Keresztes Zoltán szerint a betegség gyógyítható, de csak nehezen, ugyanakkor a páciensek 10-12 százalékánál spontán gyógyulás is megfigyelhető.

Loading...

Címkék:
biztosítás, egészség, egészségbiztosítás, betegség,