13+1 tipp: így egyél olcsón egészségeset

Pénzcentrum2015. november 7. 13:05

Nem feltétlenül kell vagyonokat otthagyni a boltokban, sokszor csak jobban át kell gondolni, mit, hogyan és mennyiből vásárolunk. Most mutatunk néhány  tippet, amivel lényegesen olcsóbban, és  ráadásul egészségesebben is kijöhetsz a havi költségvetésből.

Nagyon sok lehetőség van arra, hogy  jóval olcsóbban, és ráadásul egészségesebben együnk. Nem kell nagy dolgokra gondolni, sokszor apróságokon múlik, mennyivel többet, vagy kevesebbet hagyunk ott a vásárlásnál. Mutatjuk, hogyan takaríthatsz meg több ezer forintot havonta.

1. Tervezzük meg a heti menüt

A tervezés létfontosságú, ha pénzt szeretnénk megtakarítani a vásárlásnál. Érdemes egy héten egyszer leülni, és átgondolni, hogy mit fogunk enni a héten, és ezek alapján bevásárolni. Ha otthon nyugodt körülmények között átgondoljuk, meg tudjuk nézni azt is, mi van otthon, és nem vásárolunk feleslegesen. Csak azt kell felírni a listára, ami biztosan el fog fogyni a héten, így semmi sem fog kárba veszni.

2. Ragaszkodjunk a listához

Sokan hajlamosak impulzus hatására vásárolni, aminek egy hatásos ellenszere lehet a bevásárló lista. Éppen ezért ha egyszer megírtuk a listát, hogy mire van szükségünk, ragaszkodjunk is hozzá, és ne engedjünk a csábításnak.

3. Főzzünk otthon

Sokkal olcsóbban kijövünk, ha otthon főzünk. Ráadásul egészségesebb is, hiszen tudjuk, mi van benne, és az alapanyagokat is mi választjuk ki. Érdemes a munkahelyre, vagy az iskolába is az otthon elkészített ebédet vinni ahelyett, hogy étteremben ennénk, hiszen így akár több ezer forintot is megspórolhatunk havonta.

4. Főzzünk nagyobb adagokat

Ha esetleg nem is fogy el az egész adag, le lehet fagyasztani, vagy akár újra is lehet hasznosítani a maradékot. Az egyik legjobban újrahasznosítható étel a pörkölt, amit ezerféleképpen fel lehet használni más ételekben.

5. Soha ne vásároljunk éhesen

Ha éhesen megyünk vásárolni, nagyobb eséllyel csábulunk el, és vásárolunk hirtelen ötlettől vezérelve felesleges dolgokat. Ezért jó ötlet lehet, ha vásárlás előtt eszünk néhány falatot, hogy semmiképp se legyünk éhesek.

6. Vegyünk kevésbé feldolgozott termékeket

Általánosságban elmondható, hogy a nagyobb adagban megvásárolható, kevésbé feldolgozott termékek olcsóbbak. Például egy nagyobb darab egészben kapható sajt sokkal olcsóbb, mintha szeletelve vennénk meg, vagy a konzervbabhoz is jutányosabb áron juthatunk hozzá, mint a fagyasztotthoz. A teljes kiőrlésű gabonák, mint a barna rizs és zab, szintén olcsóbban jönnek ki adagonként, mint a legtöbb feldolgozott gabonaféle.

7. Vásároljunk sajátmárkás termékeket

Szinte minden nagyobb áruháznak van sajátmárkás terméke, ami legtöbbször eléri azt a minőséget, mint a nemzetközi márkás termékek. Persze azért érdemes elolvasni a hozzávalók listáját, hogy véletlenül se vásároljunk silány élelmiszereket, de alapvetően - mivel minden élelmiszer-gyártónak szigorú feltételeknek kell megfelelnie - ez nagyon ritkán fordulhat elő.

8. Felejtsük el az egészségtelen nassolnivalókat

Akármennyire is fájó, érdemes lemondani az egészségtelen nassolnivalókról. Nemcsak az egészségünk, hanem a pénztárcánk érdekében is, ugyanis rengeteg pénzt dobunk ki ezekre. Annak ellenére, hogy  kevés a tápértékük, és főképp mesterséges összetevőkből állnak, nagyon sokba kerülnek. Ha kiiktatjuk ezeket az étrendünkből, sokat tudunk megspórolni az egészséges, valóban tápláló ételekre. Tartsuk észben, hogy ezek a "műanyagok" nemcsak a pénztárcánknak, hanem az egészségünknek is sokba kerülnek. A rossz egészségi állapot ugyanis magával hozza a gyógyszerköltségeket, illetve a táppénz miatti jövedelemkiesést.

9. Használjuk ki a kedvezményeket

Érdemes feltankolni az olyan termékekből, amiket biztos, hogy rendszeresen használunk, és épp le vannak akciózva a boltokban. Persze a szavatosságát mindig meg kell nézni, mert ha még használat előtt lejár, akkor csak feleslegesen dobtuk ki a pénzt.

10. Együnk kevesebb húst

A WHO nemrég nyilvánosságra hozott jelentése szerint a szalonna, a sonka és a kolbász is ugyanannyira rákkeltő, mint a cigaretta, bár ezt a magyar húságazati érdekképviselet cáfolja. Véleményük szerint nincsenek olyan egészségügyi vizsgálatok, amelyek a húsok rákkeltő hatását alá tudnák támasztani. Arról még mindig folyik a vita, hogy mi is az igazság, de az tény, hogy a hús elég drága alapanyag, így sok pénzt meg lehet spórolni, ha a héten legalább néhány étkezés alkalmával egyéb proteinforrással (hüvelyesek, kendermag, tojást vagy konzerv hal) helyettesítjük. Ezek egyrészt olcsó, tápláló és könnyen elkészíthető alternatívái a húsnak, másrészt a legtöbb közülük hosszú ideig eláll, és nem romlik meg egyhamar.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

11. Válasszuk a szezonális termékeket

A helyi termékek mindig olcsóbbak, ha szezon idején vásároljuk őket, ráadásul a vitamintartalmuk, és az ízük is ilyenkor a legjobb. Azok az élelmiszerek, amiket nem szezon idején vásárolunk, nagy valószínűséggel már a fél világot körbejárták, mire a boltok polcaira jutottak, és sok tartósítószert tartalmaznak, ami sem az egészségünknek, sem a pénztárcánknak nem túl kedvező.

12. Vásároljunk fagyasztott gyümölcsöt és zöldséget

A friss és bogyós gyümölcsöknek, illetve zöldségeknek általában csak néhány hónapig van szezonjuk, szezonon kívül viszont nagyon drágák. Épp ezért pénztárcabarát megoldást jelenthetnek a fagyasztott áruk, ugyanis ezek viszonylag olcsón, és egész évben elérhetőek, ráadásul a modern technológiának köszönhetően a vitamintartalmuk is megmarad. További előnye, hogy sokáig eltartható, és egyszerre csak annyit tudunk használni belőle, amennyire valóban szükségünk van, a többit pedig el tudjuk rakni későbbre.

13. Gondolkodjunk nagyobb adagokban

Néhány élelmiszer esetében sokkal olcsóbban kijövünk, ha nagy adagokban vásároljuk meg. Főképp igaz ez a sokáig eltartható gabonákra, a barna rizsre, a kölesre, a babra, vagy a lencsére, amik mind egészséges alapanyagok.

13+1. Termesszünk otthon

Persze egy nagyvárosi panel tizedik emeletén nem egyszerű a dolog, de akinek van rá lehetősége, érdemes otthon termesztenie néhány alapanyagot, mint például a fűszernövények, a hagyma, vagy a paradicsom. A magokat olcsón be lehet szerezni, némi energia- és időbefektetéssel pedig nagyon sok pénzt meg lehet takarítani.

Címkék:
vásárlás, egészség, zöldség, gyümölcs,