Itt épülhet fel az új budapesti egészségügyi központ

Magyar Nemzet2015. április 9. 08:32

Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármester és a kerületi polgármesterek többségének támogatását is élvezi az a javaslat, amely szerint Budán, az egykori Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) helyén épülne fel a kormány által tervezett új egészségügyi központ - írja a Magyar Nemzet.

Az újság csütörtöki cikke szerint Budapest vezetői a napokban egyeztettek az ügyben.

Egyértelmű, hogy az új állami kórház helyszínét Budán, a Lipótmező és a Szent János-kórház tengelyében kell kijelölni - összegezte a lapnak a kormány által kért egyeztetések első eredményeit Tarlós István.

A főpolgármester szerint számos szempontot kell figyelembe venni, az egyik legfontosabb, hogy a folyamatos ellátás fenntartása érdekében ne egy működő kórház területén, hanem egy fejleszthető ingatlanon épüljön meg az új, központi egészségügyi intézmény.

Ennek a célnak az egykori OPNI II. kerületi Lipótmezőn található műemléki épülete és 40 hektáros területe megfelel. Ugyanakkor a tárgyalásokon az is felvetődött, hogy a lepusztult állapotú, szintén jórészt műemléki védettségű Szent János-kórházat, akár ütemezve, de felújítsák - mondta Tarlós István. Hozzáfűzte: természetesen kikérik az egészségügyi szervezetek véleményét.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A főpolgármester szerint az, hogy mindenképpen budai helyszínt javasolnának az új központi kórháznak, nem jelenti azt, hogy más intézményeket be kell zárni.

Címkék:
biztosítás, kórház, Budapest, városfejlesztés, egészségbiztosítás, országos pszichiátriai és neurológiai intézet,