Erre számtalan magyar nem gondolt az árvizek kapcsán: nagyon sokat kell plusszba fizetniük ezért

Pénzcentrum2023. december 27. 21:01

Csak a teljeskörű casco segíthet azokon, akik árterületen hagyják az autójukat, s az áradó víz súlyos kárt tesz benne - írják szakértők. Az elöntött ingatlanokban keletkező kárt a lakásbiztosítás alapján megtérítik a biztosítók, de belvíz ellen egyáltalán nincs biztosítás. Az árvízkárokat a kártérítési összeg pontos megállapításához azonban érdemes fotókkal dokumentálni - javasolják.

Az előrejelzések szerint tovább fokozódik az árvízhelyzet az országban, s nem kizárt, hogy az áradó folyók hamarosan lakóingatlanokba is betrörnek. A víz okozta károkat a biztosítók megtérítik, de természetesen csak azoknál az ingatlanoknál, amikre már korábban kötöttek biztosítást a tulajdonosok. A „korábban” kitétel azért fontos, mert csak azok a szerződések élnek, amelyeket legalább két héttel a kárbejelentés előtt bejegyeztek – magyarázza Németh Péter, a CLB biztosítási alkuszcég kommunikációs igazgatója.

Azok tehát, akiknek a háza most kerül víz alá és ennek hatására kötnének gyorsan egy biztosítást, sajnos elkéstek, az már ebben a kritikus helyzetben nem segít rajtuk – figyelmeztet szakértő. Németh az árvízhelyzet miatt fontosnak tartja elmondani, hogy kritikus helyzetben a biztosítók gyorsan utalják a megítélt kártérítési összeget – vagy annak egy részét –, ám nem mindegy, hogy azt mi alapján kalkulálják ki. A károsultaknak ezért a saját érdekükben is fontos lehetőleg minden bekövetkezett megrongálódást fotókkal a lehető leggyorsabban és legrészletesebben dokumentálni.

Aktívnak és a biztosítóval együttműködőnek kell lenni a kárbejelentéskor – tanácsolja Németh. Ez azt jelenti, hogy a bekövetkezett állapot dokumentálása után a legrövidebb időn belül meg kell kezdeni a kármentést, vagyis a víz alá került tárgyak, bútorok, értékek kimenekítését. A szakértő szerint a hibák számbavételekor érdemes aprólékosnak lenni, egyetlen friss repedést sem szabad figyelmen kívül hagyni, mert ezekért utólag nem fog fizetni a biztosító.

Belvíz ellen viszont nincs biztosítás. A biztosítóknak helyrajzi szám alapján rajzolt belvizes térképük van, s az ilyen területre épült ingatlanokra eleve nem szerződnek – magyarázza a szakértő. Nem jár jobban az sem, aki ártéren hagyja a járművét – ilyenről az elmúlt napokban az árvízvédelmi figyelmeztetés ellenére többről is lehetett hallani –, s a kötelező biztosításban bízik. A víz által okozott kárt ugyanis a kgfb nem, csak a teljeskörű casco téríti meg. Németh javasolja,

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

az áradó folyók mellett élők az első riasztásra helyezzék biztonságba a járművüket.

Az alkusz tapasztalata szerint sokan keveslik a kártérítési összeget, ami messze elmaradhat egy tönkrement tévé, hűtő vagy bútor új árától. Erre a régen kötött és soha nem frissített – vagyis a szerződéskötés óta újonnan vásárolt ingóságokhoz nem igazított – biztosítás az oka. A kártérítési összeget ugyanis a szerződésbe foglalt vagyonérték alapján kalkulálják a biztosítók, s ha az mélyen elmarad a mai áraktól, akkor a kártérítési összeg is csalódás lesz.

(Címlapkép - Krizsán Csaba, MTI/MTVA)

Címkék:
biztosítás, KGFB, casco, árvíz, kötelező biztosítás,